Aldobolyi erdőgondokSzélmalomharc az ősi jussért

2007. augusztus 30., csütörtök, Faluvilág

Nem az első alkalom, amikor lapunkhoz fordul az Illyefalvához tartozó település erdő-közbirtokosságának vezetősége, és elmondja, hogy türhetetlenül hosszúra nyúlt már a huzavona, amit a dobollói önkormányzattal folytatnak, s ebben a küzdelemben sem a helyi, sem pedig a megyei szervek részéről nem kapnak segítséget.

Februárban panaszkodott Csergő Mária, a Testvériség birtokosság (a tagok között egyaránt vannak magyar és román tulajdonosok — szerk. megj.) elnöke, hogy a dobollói földosztó bizottság az aldobolyi erdő-közbirtokosság 203 hektár erdőbirtokát akarja visszavenni a Piliske-hegy oldalában, tehát Dobolló fölött, de bizonyítékul csak egy 1945-ből származó, Brassóban kelt, pecsét nélküli törvényszéki idézést tudtak felmutatni, amelyet ,,az aldobolyi Kétág katonaság erdőrészének kisajátítása ügyében" állítottak ki. Érthető, hogy ezt nem fogadták el. Nem az egyedüli eset, hogy a román állam a két világháború között minden indoklás nélkül régi közbirtokossági vagyonokat sajátított ki. Erről azonban Dobolló nem tud hivatalos okiratot felmutatni. Az ügy a prefektúráig jutott, s a dobolyiak újabb bizonyítékokat kértek, mert nekik a szóban forgó erdőrészről telekkönyvük és helyszínrajzuk van, hiszen annak alapján juttatta vissza évekkel ezelőtt a most apelláló dobollói földosztó bizottság. A dobolyiakat aggasztja a csend, mert százak vagyonáról van szó.

Az elnök hiányában Muscalu Anna Ágota pénztárostól érdeklődtünk, aki elmondta, két hete tették tiszteletüket Dobollón, ahol megtudták, hogy előkerítettek egy 1927-ből való, ún. bizonyító okiratot, de nem mutatták meg nekik. A dobolyiak az egész ügy iratcsomójának másolatát kérték, hogy annak ismeretében léphessenek ebben az ügyben. A beígért iratcsomó azóta sem érkezett meg. Sejtették azonban, hogy az a szándék, ha a dobollóiak nem is tudják azt az erdőt visszaszerezni, akkor maradjon az államnak! ,,Ha nem tisztázzuk az ügyet, és nem védekezünk — mondta végül Muscalu —, a 378 hektárnyi erdőbirtokból 80 hektárra maradunk! A miénket nem hagyhatjuk, nem hagyjuk, s újólag kérjük a helyi önkormányzat és a megyeiek segítségét.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 530
szavazógép
2007-08-30: Család - x:

Fűszerkert a ház körül (13.)

Levendula
Hatóanyagai: illóolaj (1—3 százalék), fő összetevői: linalol (20—25 százalék), linalilacetát (30—40 százalék), cserzőanyagok, rozmaringsav, kumarinok, flavonoidok. Idegerősítő, ezért alkotórésze olyan nyugtató gyógyteakeverékeknek, melyek még nem erős idegnyugtatók, hanem csak segítenek áthangolni a pozitív működésre.
2007-08-30: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Felújult a mikóújfalusi Bedő-borvíz

Semmiképpen nem haladja meg a vidéki önkormányzatok hatáskörét, hogy lassan újrafoglalják, rendezzék a vidék egy-egy régi, értékes borvízforrását, gyógyvizét. Megyénkben csak néhány községben tették ezt meg a rendszerváltás után. Mikó­újfaluban szeptember elsején különleges, megyei szintű borvízbemutatóra kerül sor Aquarius címmel.