Az erdélyi unitáriusok számára minden év kezdete a jövő fürkészése mellett a múlt örökségének számbavételét is jelenti, hiszen 1568. január 6—13. között zajlott ama híres tordai országgyűlés, amelyen a világon elsőként mondták ki a vallás- és lelkiismereti szabadság törvényét. Ennek a törvénynek kimondásától számítják az unitárius egyház fennállását is.
Az erdélyi rendek 442 évvel ezelőtt Dávid Ferenc hatására és János Zsigmond kezdeményezésére törvénybe iktatták a szabad vallásgyakorlatot, és kimondták: ,,...a prédikátorok minden helyen az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és a község, ha venni akarja, jó, ha nem, senki rá ne kényszerítse az ő lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, kinek tanítása neki tetszik. Ezért senki a szuperintendensek közül, se mások a prédikátorokat ne bánthassák, ne szidalmaztassék senki a vallásért senkitől, az előbbi constitutio szerint, és nem engedtetik meg senkinek, hogy a tanításáért bárkit is fogsággal vagy helyéből megfosztással fenyegessen, mert a hit Isten ajándéka, ez hallásból lészen, mely hallás Isten igéje által van."
Ebben a törvényben a különböző vallások elfogadásának az elve mellett ott van a helyi közösségek döntési szabadságának az elve, a ma is áhított önrendelkezés vagy autonómia a vallási és más identitások dolgában.
Ha van valami, amire mi, erdélyi magyarok felekezettől függetlenül igazán büszkék lehetünk, az nem más, mint ez a ,,transylvanikumnak" számító szellemi kincs, amivel az egyetemes emberi kultúrát gazdagítottuk.
Nem túlzás azt állítani, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság törvénye mérföldkő az egyetemes kultúra történetében, hiszen egy olyan korban biztosítva a választás szabadságát és az eltérő hitbeli meggyőződésűek együttélését, amikor a hitvallás a leginkább meghatározó identitásforma volt, a mindenkori másság elfogadásának és a demokráciának az alapkövét helyezte el. Ennek a törvénynek az életbeléptetésével Erdély messzemenően megelőzte a korabeli Európát és azokat a népeket, amelyekre ma úgy tekintünk, mint a demokrácia letéteményesei. Erdély földjén gyakorlatban valósult meg az a vallásbéke, melyről a tolerancia angol teoretikusai bő száz esztendővel később is csak filozofáltak.
Nem történelmi véletlen, hogy éppen Erdély lett a vallásszabadság és a tolerancia földje, hiszen ennek a gyökerei visszanyúlnak Szent István királyunk államalapító fundamentumáig: az, ahogyan ő viszonyult a külföldiekhez, és ahogy látta, hogy egy ország annál erősebb, minél nyitottabb és sokszínűbb, egyben a másság elfogadásának és a türelemnek a meghonosítását jelentette nemzeti értékrendünkben. Ennek a szellemi hagyatéknak a jegyében volt fogékony János Zsigmond fejedelem Dávid Ferenc azon bíztatását meghallgatni, amely minden hitvitának és demokratikus véleményütköztetésnek alapfeltétele: ,,...engedtessék meg (hitbéli) ellenfeleinknek, hogy szabadon bíráljanak bennünket, mert csak így jutunk elébb".
Január idusán emlékezzünk Dávid Ferencre, János Zsigmondra, az erdélyi rendek bölcsességére, hitére, és köszönjük meg Istennek, hogy Erdély példát mutatott toleranciából az akkori és a mai Európának.
KOVÁCS ISTVÁN unitárius lelkész
