Röviden — Ferencz Csaba

2010. január 16., szombat, Gazdaság
Jegybankfelvásárlás

Teljesen állami kézbe kerülne az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) Josef Pröll pénzügyminiszter javaslata szerint. Jelenleg 70,27 százalékos az állami részesedés a központi pénzintézetben. Pröll a gazdasági válságra tekintettel javasolta a teljes államosítást. A pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) éves értekezlete után ismertetett elképzelés alapján a nominális értéknél jóval magasabb, 50 millió eurós árat nevezett meg a 30 százalékos részvénycsomagért.

Az ÖNB törzstőkéje 12 millió euró. Részvényein jelenleg a szövetségi állam mellett bankok, biztosítótársaságok és érdek-képviseleti szövetségek osztoznak. Az állam után a második legnagyobb részvényes a Raiffeisen Zentralbank 8,73 százalékkal, a harmadik az Osztrák Gazdasági Kamara (WKÖ) 8,33 százalékkal. A tulajdonosi szerkezetet évtizedeken át az jellemezte, hogy 50 százalékkal részesedett belőle az osztrák szövetségi állam, míg a másik 50 százalék a két nagy párt, az ÖVP és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) érdekeltségi körébe tartozó pénzintézetek, illetve érdekszövetségek között oszlott meg. A helyzet azután változott meg, hogy 2006-ban a szakszervezeti szövetség bankja, a BAWAG a csőd szélére került. A BAWAG és a szakszervezetek tulajdonrészét ekkor az állam vette át. Az a tény, hogy kereskedelmi bankok is részvényesei az ÖNB-nek, időről időre politikai vitát váltott ki.

Per névhasználat miatt

Philip K. Dick örökösei annak okán perelik a Google-t, miszerint az jogtalanul használja az író egyik regényéből a Nexus nevet. Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regénytől Szárnyas fejvadász címmel kultikus film is készült Harrison Forddal a címszerepben. A CNET információi szerint az író örökösei azt állítják, hogy a Nexus név használata, pláne az Android operációs rendszer nevével kombinálva, egyértelműen az író regényére utal, és mivel a Google nem egyezett meg a név használatáról az örökösökkel, jogtalanul használja azt. A regényben a Nexus nevet Nexus-6-ként használják, az androidok egy bizonyos csoportjára utalnak vele — a filmben és a regényben is a Nexus-6-os modellek külsőleg mindenben hasonlóak az emberekhez. Philip K. Dick nem védette le a nevet, úgyhogy az örököseinek elég nehéz dolguk lesz a bizonyítással — mindeközben a Google azzal védekezik, hogy nekik eszükbe sem jutott ez a névtársítás, ők a Nexus szót általános jelentésében használják: egy olyan hely, ahol a dolgok találkoznak.

Sikeres majom a tőzsdén

Egy majom bizonyult a tavaly legsikeresebb tőzsdecápának Oroszországban, méghozzá toronymagasan. A Finansz orosz gazdasági folyóirat 2009 elején kísérletbe kezdett: befektetési portfóliót alakított ki egy állatszínházi kedvenccel, Lukerija csimpánzzal. A Lusa becenévre hallgató állat elé kilenc pénzügyi szakértő és a majom idomára jelenlétében kiraktak harminc kockát, rajtuk a moszkvai tőzsdén jegyzett cégek nevével. Lusa a bizottság számára ismeretlen megfontolások alapján nagyon határozottan kiemelt a sorból nyolc kockát. Az emberek azután az ezeken szereplő nyolc cég részvényeire osztották el a kísérletre szánt virtuális egymillió rubelt abból kiindulva, hogy a majom tőkéjét egyenlő arányban osztaná meg köztük. A Finansz munkatársai csodálkozva látták, hogy Lusa befektetéseinek rendszeresen gyorsabban nőtt az értéke, mint a tőzsdeindex, továbbá mint számos jó nevű befektetőcég portfóliójának értéke. Kiderült: egy év alatt a moszkvai tőzsde indexe 107 százalékra nőtt, a legjobb befektetési alapok 109 százalékot értek el, Lusa viszont 194 százalékos eredményt ért el, vagyis közel megduplázta tőkéjét.

Becsületes taxis

Mintegy 21 000 eurónyi pénzt és ékszert talált taxijában New Yorkban egy szegény sofőr, mégis visszaszolgáltatta. A 28 éves, bangladesi bevándorló férfi egy hátrahagyott kézitáskában bukkant a pénzre és az ékszerekre, továbbá több útlevélre. A feledékeny utasok repülőtérre igyekeztek a taxival, hogy vakációra menjenek. A taxis ,,főállásban" diák, és azért kezdett taxizni pár hónapja, mert csökkentették munkaidejét — és persze bérét a gyárban, ahol dolgozott. A sajtó érdeklődésére bevallotta, hogy a talált pénz révén több ideje lett volna a tanulásra, de a becsülete fontosabb. Még a felkínált jutalmat sem fogadta el, mondván, komolyan veszi az iszlám tanításait.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2010-01-16: Gazdaság - x:

Optimális szérianagyság, iparérett új technológiák (Autóipar)

A Peuget iOnja — októbertől akarják forgalomba hozni
A fúziók éve lehet az idei az európai autóiparban — vélik szakértők, ugyanakkor a villanyautók jelentős előretörésével számolnak Európában az elkövetkező öt esztendőben.
2010-01-16: Közélet - x:

Erdély a vallásszabadság bölcsője

Az erdélyi unitáriusok számára minden év kezdete a jövő fürkészése mellett a múlt örökségének számbavételét is jelenti, hiszen 1568. január 6—13. között zajlott ama híres tordai országgyűlés, amelyen a világon elsőként mondták ki a vallás- és lelkiismereti szabadság törvényét. Ennek a törvénynek kimondásától számítják az unitárius egyház fennállását is.