A Háromszéki Képzőművészet ÉveMaradandót alkotni — Váry O. Péter

2010. január 16., szombat, Közélet

A sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár épülete

A tematikus évek sorában a tavalyi Benedek Elek Emlékév után az idei esztendőt a Háromszéki Képzőművé­szet Évének nyilvánította a háromszéki elöljáróság. Nincs abban semmi különös, hogy ezt politikusok, választott tisztségviselők jelentik be, hiszen a szervezést nagyon jó szakemberre, Vargha Mihály képzőművészre, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójára bízták, ők az anyagi háttér biztosítását vállalják. Pénzre pedig szükség lészen, hisz a rendezvénysorozat alapelve: maradandót alkotni. No meg merészet álmodva valamit elindítani.

Ne csak a múltról, hanem a jelenről is szóljon a Háromszé­ki Képzőművészet Éve, ne csak kiállítások legyenek, melyekről jó esetben néhány emléktöredék marad meg a látogatókban, hanem életműveket felmutató katalógusok, hogy legyen immár végre tudományosan is megközelíthető és feldolgozható a művészeti jelenség, no meg a képzőművészet hozzáférhetősége — sorolja Vargha Mihály azokat az elveket, melyek mentén az év történéseit, akár egy otthonnak szánt házat, felépítették.

A múlt felmutatására olyan rendezvényeket szerveznek, melyek nagy festők életművét mutatják be, s ebből Háromszé­ken nincs hiány. Ott van mindjárt az imecsfalvi születésű Mágori Varga Béla festő, világpolgár, a 20. század olyan tanúja, aki nemcsak egyszerűen élte e fura évszázadot, hanem művészetében visszaadta történéseit — egy csíkszeredai magángyűjtő és a budapesti Nemzeti Galéria adja a kiállítandó képeket, katalógusát Murádin Jenő művészettörténész állítja össze. Barabás Miklós születésének 200. évfordulója is kötelez, Erdélyi tájak és arcképek (egyelőre munka) címmel készül egy olyan kiadvány, mely felleltározza a márkosfalvi festőművész erdélyi működését. Nagy vállalkozás, de ugyancsak időszerű a Gyárfás Jenő Képtár törzsanyagának, a Panteonnak az újjászervezése és korszerű kiállításának lehetővé tétele, ez az épületen elkezdett külső felújítás véglegesítését (nyílászárók cseréje) és a benn oly szükséges változtatások kivitelezését is feltételezi (itt elsősorban az egyáltalán nem képtárba való világítási rendszer cseréjére gondolunk, de igencsak szükséges némely védekezési rendszer kialakítása is). És mert Gyárfás Jenővel szemben is ugyanvalóst nagy az adósságunk, hát neki egész alakos szobrot kellene még idén állítani a nevét viselő képtárral szemben. A festményeiből összeállított vándorkiállítás pedig Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely után idén Székelyudvarhelyre is eljut.

Ami a jelent illeti, a már életművet felmutató kortárs képzőművészek bemutatása mellett az új utakat, a művészet állandó megújulását kereső fiatalok is kiemelt szerepet kapnak. Köllő Margit textilművész, a kézdivásárhelyi Kosztándi házaspár és Sárosi Csaba kiállításai szintúgy nem maradnak egyedi események, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó Műterem-sorozata gazdagodik katalógusaikkal. Régi terv valósul meg a Magma művészcsoport intermédiás, multimédiás akciójával, mely egyúttal kiállítótér-avató is lenne: a Kortárs Művészeti Galéria a Bazár sarkán, a földszinten várhatóan márciusban nyílik meg. Kiemelt szerepet kap az Etna Alapítvány, s a Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesület a Magyar Köztársaság Kulturá­lis Koordinációs Központjával közösen szervezett, a nagy magyar fotográfusok életművét felelevenítő sorozatát Robert Capa (Friedmann Endre Ernő) fotóinak bemutatásával folytatja. Végre-valahára elkészül a háromszéki képzőművészek honlapja is, és történnek még dolgok, számosak Háromszéken és a megyén kívül is, felsorolásuk hosszadalmas lenne most. Inkább egy nagyon merész álomról néhány szót. A Modern Művészetek Mú­zeuma alapkőletételére ennél jobb alkalmat keresve sem találni, a Székely Nemzeti Múzeum mellett megálmodott létesítmény létjogosultsága vitathatatlan, hisz a háromszéki kortárs képzőművészet világszerte elismerten élenjáró, úttörő is akár.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2010-01-16: Közélet - x:

A szívkórház újabb támogatást kért (Kovászna) — Bodor János

Tavaly február végén Ion Bazac akkori egészségügyi miniszter meglátogatta a kovásznai szívkórházat, ahol személyesen győződhetett meg az országos érdekeltségű egészségügyi intézmény siralmas állapotáról. A miniszter akkor hárommillió eurót ígért a kórház rehabilitálására.
2010-01-16: Máról holnapra - x:

Sorsfordító szerepvállalás — Sylvester Lajos

Hetek óta az 1989—90-es háromszéki népfelkelés szerkesztőségünkbe befolyó, vaskos kötetbe kívánkozó emlékanyagát rendezem, és mindegyre azon kapom magam, hogy a rendszerváltás igényével elkezdett küzdelem térségünkben nem értelmezhető az RMDSZ meghatározó szerepének kiemelése nélkül.