A betegelvándorlásról dr. Albert István orvosigazgatót kérdeztük, aki szerint nem elvándorlásról, hanem vándorlásról van szó, ami világszerte tapasztalható jelenség. Elmondta: ,,a betegek területi ellátási kötelezettsége ránk vonatkozik, de a beteget nem lehet kötelezni arra, hogy ott kérjen egészségügyi ellátást, ahová lakóhely szerint tartozik. A megyéből vagy akár Szentgyörgyről a betegek elmennek máshová kezeltetni magukat, hozzánk pedig máshonnan jönnek páciensek.
Statisztikailag ez kiegyenlítődik, ezt a szakemberek be is bizonyították. Marosvásárhelyen működik egy orvosi menedzsmenttel foglalkozó cég, amely elvégezte az összehasonlítást, hogy melyik a befogadó kórház, és melyik a kevésbé preferált intézmény. A mi kórházunk közepes mezőnyben helyezkedik el, ez azt jelenti, hogy vidékünkről tíz-tizenkét százaléknyi beteg elmegy máshová kezeltetni magát, ez lehet Kézdivásárhely, Csíkszereda, Udvarhely, Marosvásárhely, Brassó, Bukarest, Temesvár, Kolozsvár, ezek a leginkább keresett kórházak, ugyanakkor nyolc-kilenc százalék a mi kórházunk betegei közül nem helybeli, hanem Brassóból, Bákóból, Ploieşti-ről vagy máshonnan jön".
— A megállapítás nem igazán releváns, mert az utóbbi években a megyei kórház sok orvost alkalmazott említett városokból, és közismert a jelenség, hogy a beteg követi az orvost. A mi lakosságunk gyakran a minőségre panaszkodik, amikor elmegy. Hajlandó utazni, kifizetni az útiköltséget, gyakran a beteg hozzátartozója szállodában lakik, amíg családtagját műtik egy másik városban... Valami oka tehát van annak, hogy a betegek egy része annak ellenére elmegy máshol műttetni, kezeltetni magát, hogy az adott szakterület itt is létezik.
Dr. Albert István: Van egy bizonyos pszichózis ebből a szempontból. Bizony ismertté kell tennünk a szolgáltatásainkat, például azt, hogy az elmúlt három vagy négy évben sebészetünk teljes mértékben felzárkózott azokhoz a kórházakhoz, ahová járnak a betegek. Három laparoszkóppal dolgozunk, vadonatúj altatóberendezéssel, sebészeknek külön képzésük van laparoszkópos sebészetre, érsebészünk van, nagyon jó eredményei vannak a plasztikai sebésznek is. Lényeges, hogy tudja a környék lakossága, hogy itt helyben magas szinten meg lehet oldani ezeket a kérdéseket.
— Vajon a hozzáállással van a baj? Hisz említett szakképzettség ellenére nagyon sok a panasz.
— Ezt nem is vitatom. Panasz van, és lesz is. Ezen a kérdésen gondolkodnunk kell, és javítanunk kell nemcsak a külső megítélésen, hanem a gondozási folyamaton is az elkövetkezőkben, ami szerepel is ez évi tervünkben. Konkrét intézkedéseket is akarunk, például továbbképzéseket minden szinten, és a munkafolyamatokat is rendszeresen követjük a gondozástól a takarításig. A másik terület: a beteggel és a hozzátartozóval való kapcsolattartás jobb megszervezése anélkül, hogy az a gyógyítási folyamatot zavarná.
— Ismerjük el, hiába van egy kórháznak szuper orvosi gárdája, ha amikor a beteg belép az épületbe, a kapustól el egészen addig, ahol éppen egy igazolványt, egy eredményt kell kiváltani, illetve a kórházi ágyon gorombán, türelmetlenül beszélnek vele, a sürgősségen olyankor is sokáig várakoztatják, amikor nincs más páciens, elégedetlenné válik, megalázottnak érzi magát, szenved, hisz ő a beteg, ő jött ide azért, hogy segítsenek rajta.
— Az ilyen esetekkel naponta foglalkozunk. Ezt nem lehet egyértelműen a személyzet hiányával magyarázni, de ez is hozzájárul, valamint az aránytalanság a különböző részlegek között. A hozzáálláson tudunk változtatni, igaz, nehéz, mint bárhol, ahol emberekkel kell dolgozni, de van rá lehetőség, hogy a kommunikáció minőségén és körülményein javítsunk.
