Évek óta várják a fejkvóta bevezetését a tanügyben, jobb finanszírozást remélvén ettől, ám most, amikor közeledik az életbeültetés, mégis úgy tűnik, nemhogy megoldaná, de súlyosbítja az oktatási intézmények gondjait. Átgondolt reform hiányában ugyanis sete-sutává válik a kidolgozott rendszer, amely az önkormányzatok nyakába kívánja varrni a költségek jelentős részét. Szűkmarkúan méri a pénzt a szaktárca, minden jel szerint ez az eddigi kevésnél is kevesebbet.
Kapkodva próbál a kormány újítani és spórolni egyszerre. Kidolgozta a tanügyi törvényt, amely teljesen új rendszerben, könnyített tananyaggal, kevesebb óraszámban oktatná majd gyermekeinket, ám még mielőtt véglegesítené ezt, pontra tenné gyakorlati alkalmazását, következményeit, elrendeli az új finanszírozást, és meghirdet egy 15 000 fős leépítést, mely esetében már az igen kerek szám is jelzi, hogy hasukra csapva, különösebb háttérelemzés nélkül, csak az anyagi következményeket mérlegelve találták ki. A józan ész azt diktálná, előbb a reformot dolgozzuk ki, az új tanterveket, és mérlegeljük, mivel jár életbeültetésük. Kevesebb tantárgy, kevesebb óra, kevesebb tanár foglalkoztatását jelentené, de ehhez tudni kéne, mi a pontos elképzelés. Mit oktatnak majd csökkentett óraszámban, és mi kerül ki teljesen a tananyagból, mely tárgyak maradnak kiemeltek? Lehet a minisztériumi illetékesek egyik-másika sejti, ám a most döntésekre kényszerülő iskolaigazgatónak vagy főtanfelügyelőnek fogalma sem lehet terveikről. Kikényszerítenek tőlük egy megoldást, mely megtörténhet, hogy ellentmond az egy év múlva esedékes új elképzeléseknek. Leépítésekre, spórlásra szólítják fel az oktatás helyi irányítóit, anélkül, hogy láthatnák a következő állomásokat, hogy sejthetnék, mit hoz az ősz, a jövő tavasz, a következő tanév.
A román tanügy jelenlegi állapota éppen az ilyen sebtében, meggondolatlanul hozott döntéseknek, no meg a félbehagyott reformkezdeményezéseknek köszönhető. Sok ötlet magvát szórták el, de szárba szökkenésükre nem volt lehetőség. Hol a kezdeményező minisztert menesztették, hol egy új, zseniális ötlet söpörte félre az éppen kibontakozó régit, hol a szakszervezetek tiltakozása vagy éppen a pénztelenség akadályozta az ésszerű megoldásokat. Ugyanebbe a csapdába sétált bele a Boc-kormány: reformot is akar, de még sürgősebb a takarékoskodás. Nem bízik az alkotmánybíróság által visszaküldött tanügyi törvény gyors elfogadásában, így kapkod, és félmegoldásokat alkalmaz. Márpedig az elmúlt húsz év azt bebizonyította, hogy így javítani nem lehet a helyzeten, csak tovább rontani, s mind keservesebbé tenni a tanárok, no meg gyermekeink életét, még mélyebbre süllyeszteni az amúgy is a béka hátsó fele alatt levő oktatást.
