Ebben a hónapban egy építkezési vállalat jelentett be tömeges elbocsátást a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökségen (tizenkilenc alkalmazott kerül utcára), míg februárban két cég hatvanegy dolgozótól válik meg — közölte lapunk érdeklődésére Dorel Lungu, az intézmény vezetője.
A háromszéki bejegyzett állástalanok száma lassan, de biztosan növekszik, a tíz és fél ezres létszám 11,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelent (egy hónappal korábban még 9,92 százalékon állt a mutató). Lungu szerint az idei év újdonsága két vidéki szakképző központ lesz (Bereckben és Málnáson), reményei szerint ezeket hamarosan sikerül elindítani, a létesítmények a térségben élő állástalanok átképzését fogják szolgálni. Az igazgató azt is elmondta, tisztában van azzal, hogy mandátuma végéhez közeledik, ugyanis a megyei megállapodás értelmében a munkaerő-foglalkoztatási hivatal vezetőjét az RMDSZ adja majd.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.