Csak az idei államháztartási hiány fedezésére 7,5 milliárd eurós kölcsönre van szüksége Romániának, ami rövid távon magas kamatokhoz vezet, hosszabb távon pedig az államadósságot növeli, mert a lej megerősödésére semmilyen valós alap nincs — jelentette ki tegnap Theodor Stolojan volt kormányfő, aki szerint az idén másfélszer annyi kamatot fizet a román állam, mint tavaly, és ez egyre rosszabb lesz. Az unióban egyszázalékos az infláció, Romániában pedig 4,7, derűlátásra tehát semmi okunk sincs — figyelmeztet a Világbank volt közgazdásza.
Javulnak a kilátások
Feljavította Románia gazdaságának növekedési előrejelzését a Moody’s nemzetközi hitelminősítő: az új becslés szerint a hazai GDP 2,3 százalékkal nő idén, szemben a tavaly októberi 1,2 százalékos növekedési előrejelzéssel. Emellett a Moody’s a korábbi 6,4 százalékos államháztartási hiányt 6,3-ra módosította az idei év végére. A makroökonómiai mutatók jelzik a recesszió végét, és a Moody’s úgy véli, hogy a második negyedévben már elkezdődhet a gazdasági fellendülés. Az exportok stabilizálódtak, és a pénzhez jutás is könnyebbé vált az elmúlt hónapokban. Ezek a tényezők megalapozhatják a gazdaság fejlődését 2010-ben — olvasható a jelentésben. Ezzel együtt a Moody’s szakértői gyengébb gazdasági fejlődést valószínűsítenek Romániának az elkövetkező néhány évben, mivel a környező európai országok is visszafogottan növekednek, illetve a hitelezés még gyenge lábakon áll. Az intézet becslése szerint az államadósság a GDP 27,4 százalékát fogja kitenni az év végén, az infláció pedig 3,5 százalék lesz.
Szenegál mögött
Románia az 59. helyen áll a Világbank 155 országra kiterjedő logisztikai teljesítménymérésének rangsorában. A legrosszabb besorolást az infrastruktúra minőségére kapta, e téren csak a 99. helyet sikerült megszereznie. A vám hatékonyságát nézve Románia a 85. helyre került a vizsgált országok közül. Az egyetlen pozitív értékelést az áruszállítás terén kapta: a 33. helyet érte el az áruszállítás könnyűségét és versenyképes árazását tekintve. Az összesített logisztikai versenyképesség rangsorában Romániának csak az 59. helyet sikerült megszereznie, ami az egyik legrosszabb az Európai Unióban — még olyan országok is megelőzték, mint Szenegál és a Fülöp-szigetek. A legmagasabb logisztikai teljesítménnyel Németország, Szingapúr és Svédország rendelkezik. A Világbank az elemzéshez több száz nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó vállalat válaszait dolgozta fel.
Több utat lezártak
Öt országúton szakadt meg tegnap a közlekedés délkelet-Romániában; a legnagyobb gondokat Brăila, Buzău, Călăraşi és Konstanca megyéből jelentették. Râmnicu Sărat és Brăila között pár órára le is zárták az utat, és a viharos téli időjárás által leginkább sújtott települések kijáratánál rendőrök ellenőrizték az útra kelők felszerelését. Összesen több száz gépkocsit fordítottak vissza, de így is sokan csúsztak ki az útról. A tengerparton négy-öt méteres hullámokat keltett a szél. A hatóságok nehezen birkóznak meg a hóeltakarítással. Egy-négy órát késtek a vonatok is.
Elhanyagolják az erdőket
Nem tudnak románul a Hargita és Kovászna megyei erdőtulajdonosok, ezért törvényt sértenek — véli a brassói erdészeti és vadászati felügyelet, amely szerint az erdőtulajdonosok elhanyagolják erdőiket, ezért magyar nyelvű információs kampányt terveznek. A jogszabályok értelmében a magántulajdonban lévő erdők esetében is biztosítani kell a megfelelő erdőgondozást és a területek pontos adminisztrációját, ám a tulajdonosok nem ismerik a jogszabályokat, nem tudják, hogy a jogszerű erdőgazdálkodás érdekében szerződést kell kötniük egy erre szakosodott magán- vagy állami erdészeti hivatallal. Ha a szerződést nem kötik meg, az erdőgazdálkodás nincs biztosítva, így az erdőtulajdonos ezer és ötezer lej közötti összegre büntethető — figyelmeztet Vasile Copariu, a brassói Területi Erdészeti és Vadászati Felügyelet igazgatója. A legelhanyagoltabb erdők Hargita és Kovászna megyében találhatók, Copariu szerint azért, mert a székelyföldi erdőtulajdonosok nem tudnak románul, nem követik a jogszabályokat. Az előírások értelmében a 30 hektárnál kisebb erdők esetében az állami felügyeletek ingyenesen végzik el az erdőgazdálkodási feladatokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.