Kezdetben vala a nikotin, a kokacserje levele, a vadkender és a bolondgomba. Akkoriban még nem nevezték drogoknak, sokan még ma sem, de ha javítani akartak kedélyállapotukon távoli őseink, ha egy kis „kiruccanást" akartak tenni egy másik dimenzióba, ún. szellemvilágba, akkor ezekhez a jól bevált, a természetben megtalálható szerekhez folyamodtak.
Rágták a dohánylevelet, később fidibuszt sodortak belőle, meggyújtották, ördögöt és egészséget űztek füstjével, agyag-, cserép- és fapipákba tömték, békepipáztak, kereskedtek, csempészkedtek, visszaéltek vele, mígnem eljutottak a mai modern kor milliárdokat hozó cigaretta-feketekereskedelméig.
Ugyanígy tettek a kólacserjével is, megőrölték, lisztjét tésztává gyúrták, tápkenyér helyett kábkenyeret, kábperecet sütöttek belőle, és azt majszolták, adták-vették nagy falánkan. Levelét kifacsarták, megrágták, nyállal erjesztették, illatosították, színezték, majd az egész világon — függőséget okozó! — kokakólaként (vagy koca-kólaként!) terjesztették. A vadkender is hasonlóképpen járt: ,,megszelídítették", házilag is termesztik, de magját már nem a kendermagos tyúkok csipegetik nagy szeretettel, bővebb tojáshozam reményében, hanem pepita fejű punckjaink, világcsömörtől hőbörödött, letargikus, meló- és mélamán tiniink. Rostjából nem készül már áztatással, tilolással, héjjalással, fonással, szövéssel sem kendering, fersing, csepűgatyaszár, sem Deákné vászna. De készül belőle finom hópor, gyilkos hópor, de nem hóembernek. Készül belőle nyalóka, szipóka, bogyóka, hernyóka, ágyúka, mariska, gyomika, spanglika, rakéta, cigóka, grászka, frászka, ászka, mászka, pászka, füvike, gyepke, egyke… és még sok-sok zseniális fűbogyó az újkori, modern csepűrágóknak. Kifejező, zsongítóan kábító nevüket is természetesen tőlük, fogyasztóiktól kapják, utcai és álvilági koko(tt) zsargonban.
A bolondgombával szintén hasonló a helyzet. Talán azzal a különbséggel, hogy a gomba sosem volt annyira „bolond", mint az ember. S ha már eleve adva volt, mindig került fél- vagy egészen bolond ember, aki megegye, miután bolond fejjel felismerte a benne rejlő lehetőségeket. Ha úgynevezett „vitustáncra" akart perdülni az akkori idők virtuális világában élő, de mindenáron virtuskodni vágyó ősifjonc, akkor csak annyit kellett tennie, hogy transzra vágyó, epedő nyelvezetével megnyalintott egy légy- vagy mamutölő gombát, mint most kései leszármazottja egy anyarozsgomba-kivonatú bélyegpopsit, s máris rophatta végkimerülésig az őskánkánt, ősrockot!
S ha mindezek az ősi, jól bevált transzszerek nem lettek volna eléggé tömények egy kiadós kábulathoz, bódulathoz vagy kómához, csak szólni kellett a „komának", hogy sújtson le kobakjára a bunkójával, lékelje meg az agyát, a révület(beesés) garantált volt. És olcsó. De hol vagyunk már azoktól a szép időktől?
Ma egyre drágábbak a drogok. S mi nem drog ma? Még a dogma is drog, és méregdrága. Drog ma nemcsak az alkohol, a nikotin, az ópium, a morfium, a kokain, az extasy, a marihuána, a hasis, a cannabis, a ritalin (gyerekkokain!), a heroin, az LSD, a metamfetaminok, a különböző fájdalomcsillapítók, a nyugtatók és az izgatószerek, hanem drog a tea, a kávé, a tej, a víz, a levegő, az anyanyelv, az anyarozs, az anyaméh, a politika és a szex. Ez utóbbi talán a leg(élet)veszélyesebb drogok egyikévé vált a nagy feminista és szexforradalmak után. No meg a pornóvilágháborúk következményeként. Itt elég talán, ha csak a HIV-fertőzésekről szólok. Így „drágulunk": drága drogok, drága szórakozás, drága élet, drága halál… Árleszállítással nem védekezhetünk, sajnos.
