Késik az iskola felújítása

2007. augusztus 31., péntek, Közélet

A Borbáth Károly Általános Iskola felújítása előre nem látható okok miatt nem készül el a tervezett időben, ezért a vargyasi diákok a volt felekezeti iskola épületében kezdik az új tanévet. Leghamarabb október elejére várható a munkálatok befejezése.

Az 1937-ben épült ingatlan felújítását a tavasz folyamán kezdték, s bár nyilvánvaló volt, hogy az alap és a mennyezet megerősítése nem lesz egyszerű, minden jel arra mutatott, mégis sikerül majd időben befejezni. A munka előrehaladtával viszont kiderült, hogy a padlózat szintjét meg kell emelni, s ezért a fűtőtesteket magasabbra kell szerelni, és az ajtók magasságán is változtatni kell. Komoly gondot okoz az is, hogy a mennyezet erősítését szolgáló oszlopok miatt a víz- és villanyvezetékeket is át kell rendezni.

,,Az időveszteséghez az is hozzájárult, hogy a módosítások miatt kénytelenek voltunk egy sor új engedélyt kérni. Örvendek viszont annak, hogy a felekezeti iskola épületét visszaigénylő unitárius egyház mellénk állt, s minimális befektetéssel megfelelő körülményeket tudunk teremteni gyermekeinknek" — nyilatkozta Ilkei Ferenc polgármester.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2007-08-31: Közélet - Albert Levente:

A nyomor útján

Ezt az útvonalat a sepsiszentgyörgyi Oltmező utcától kell megközelíteni, ahol a renoválás alatt álló volt munkásszállás mellett födetlen kanálisba ütköztünk. A játszótértől alig hét-nyolc méterre. A hinták között szétszórt műanyag lapok turistajelzőként vezetnek tovább az oltmenti gát irányába meghökkentő, másfél hektáros installációt alkotva az Olt mentén.
2007-08-31: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Több a tanári állás

Hetven új testnevelési katedrát hoztak létre az idén megyénkben (így már az első osztálytól szaktanár foglalkozhat a gyermekekkel, ahol a létszám ezt lehetővé teszi), s mivel a kötelező óraszám is változott, és a júliusi versenyvizsgákon viszonylag gyengén teljesítettek a tanárok (583 pályázóból alig 86-an érték el a címzetes tanári álláshoz szükséges 7-es osztályzatot, de 336-nak még az ötösért is újra kellett vizsgáznia), több száz betöltetlen állás van még az iskolákban.