Hetven új testnevelési katedrát hoztak létre az idén megyénkben (így már az első osztálytól szaktanár foglalkozhat a gyermekekkel, ahol a létszám ezt lehetővé teszi), s mivel a kötelező óraszám is változott, és a júliusi versenyvizsgákon viszonylag gyengén teljesítettek a tanárok (583 pályázóból alig 86-an érték el a címzetes tanári álláshoz szükséges 7-es osztályzatot, de 336-nak még az ötösért is újra kellett vizsgáznia), több száz betöltetlen állás van még az iskolákban.
A szakképzett helyettesek kinevezése e héten kezdődött, a szakképzetleneket jövő héten tesztelik, a legutolsó elosztásra szeptember 12-én kerül sor; váratlan helyzetek persze mindig adódhatnak, tavaly például épp a tanévkezdés előtti napon lemondott pedagógus helyére kellett valakit találni. Tavaly a szakképzetlen tanárok aránya három százalék alatt maradt, és a tanfelügyelőségen remélik, hogy ezt a szintet az idén is tartani tudják. Arról nincs adat, hogy a spanyolországi és olaszországi iskolákba meghirdetett román katedrákra jelentkező, mintegy 700 tanár között akad-e háromszéki — mindössze annyit tudni, hogy ezeket a versenyvizsgákat nem a minisztérium, hanem a nagykövetségek szervezik, és a két országban összesen közel 4400 gyermek anyanyelvi oktatásáról van szó, ottani fizetésekért.
Idén szeptember 17-én, hétfőn nyílnak meg az iskolakapuk.