Valentin Ionaşcut javasolja a Demokrata-Liberális Párt alprefektusnak — nyilatkozta George Scripcaru, a párt országos alelnöke. Ionaşcu egy éve a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökséget vezeti, azelőtt az erdészeti igazgatóság első embere volt. Hivatalos kinevezése még nem érkezett meg. Ioan Ursache, a másik, szintén demokrata-liberális alprefektus egyelőre helyén marad, bár felröppentek olyan hírek, hogy őt is lecserélné pártja.
Az RMDSZ folytatja az igazgatójelöltek meghallgatását, péntekre ígértek újabb neveket. A demokrata-liberálisoknál szintén lassan halad az eljövendő vezetők nevesítése, kiszivárgott hírek szerint Rigo Magdalena marad a fogyasztóvédelmi hivatal igazgatója, Angela Negoiţă a megyei pénzügy aligazgatója lesz, Liliana Balmuşt aligazgatónak nevezik ki a munkaügyi felügyelőségre, Ramon Grosos eddigi igazgatóhelyettes lesz az ifjúsági igazgatóságon.
Eddig egyetlen igazgatót sem neveztek ki hivatalosan, mert az alkotmánybíróság múlt héten érvénytelenítette az egy évvel ezelőtti kormányrendeletet, így vissza kellene nyerniük posztjukat a Tăriceanu-kabinet által odahelyezett vezetőknek. A szaktárca jelen pillanatban keresi a jogi megoldást, hogy lehetővé váljék a D-LP és az RMDSZ embereinek törvényes funkcióba helyezése.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.