Szórólapos mozgalom

2007. szeptember 1., szombat, Közélet

A Székelyföld mindig román föld volt, és az is marad! Csatlakozz a magyar szeparatizmus ellen, a nemzeti egységért vívott harcunkhoz! — az Új Jobboldal mozgalom felhívását röplapokon terjesztik, többek között Brassóban, ahol parkoló, elsősorban Kovászna megyei rendszámú gépkocsik szélvédőjére tűzik fel.

Az indoklás: ne hagyjuk, hogy egyesek kényük-kedvük szerint szétszabdalják országunkat, mutassuk meg mindenkinek, mit jelent az egységes nemzetállam, hogy elődeink szenvedései ne váljanak hiábavalóvá. A szórólapon a mozgalom honlapjának címe is olvasható (www.nouadreapta.org), amelyről megismerhetjük a nyíltan nacionalista szervezet céljait. Előkelő helyen szerepel az elnemzetlenítés folyamatát ,,elszenvedő" Hargita és Kovászna megyei románok helyzetének rendezése. A 2000-ben alakult szervezet évente megemlékezik Corneliu Zelea Codreanuról, a vasgárda atyjáról, idén megünnepelte a román legionárius mozgalom 80. évfordulóját, a magyarországi Karpatia együttes kolozsvári koncertje után büntetőjogi feljelentést tett az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete ellen az alkotmány megsértésének vádjával. Tavaly március 15-én Bukarestben Székelyföld autonómiája ellen tüntettek. 2005-ben ellentüntetést szerveztek a Bolyai Egyetemet követelő magyar egyetemistákkal szemben, tiltakoztak a Kovászna megyei magyar prefektus ellen, Trianon-felvonulást tartottak, és akkor is tiltakoztak a székelyföldi autonómia ellen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2007-09-01: Közélet - Farkas Réka:

Bodzafordulóra várják Băsescut

Vasárnap ismét Kovászna megye vendége lesz Traian Băsescu államfő. Bodzafordulóra látogat, a Ciobănaşul Fesztiválra. Várhatóan délelőtt 10 óra körül érkezik, és körülbelül két órát tölt majd ott.
2007-09-01: Belföld - x:

Hírsaláta

HA BUKNAK, BRÜSSZELBE MENNEK. Jelentős módosulásokat szenvedhet a Nemzeti Liberális Párt jelenlegi EP-választási listája, ha a szociáldemokraták beígért bizalmatlansági indítványát megszavazza a parlament — ebben az esetben Teodor Meleşcanu hadügyminiszter, Adrian Cioroianu külügyminiszter, Ovidiu Silaghi turisztikai miniszter, Cristian Adomniţei tanügyminiszter is befutó helyet kaphat az EP-listán — közölte Dan Motreanu, a liberálisok kampányfelelőse.