A Székelyföld déli határán fekvő Kökös még most is az elvárások községe, önkormányzata ugyanis az uniós fejlesztés minden adottságával felruházva szeretné látni önmagát és a hozzá tartozó Kökösbácsteleket. Annak ellenére, hogy — ellentétben más Kovászna megyei településekkel — számos ipari egység telepedett itt meg (idomkőgyár, fa- és tejfeldolgozó üzem, kenyérgyár, képrámákat és nyílászárókat gyártó üzem), nehezen zárta a tavalyi évet.
Sánta Gyula: Nemcsak a lakosság, hanem a jobban menő cégek egy része is hirtelen fizetésképtelenné vált, s mi tetemes adósságokat halmoztunk fel. Ezekből az idén próbálunk kilábalni. Kikapcsolták a közvilágításunkat is. Nekifogtunk az ivóvízrendszer kiépítésének, a hálózat mintegy húsz százalékát leraktuk, a munkálatot anyagiak miatt le kellett állítani. A megyeközpont Szotyor felőli fővezetékére fogunk rácsatlakozni. Ennél még nagyobb baj, hogy két évvel ezelőtt a kanalizálási rendszer derítőállomását nem tudtuk befejezni, mert a munkálat nem fért bele az erre a célra kijelölt pénzkeretbe. Azt a technológiát, amit akkor be kellett volna szerezni és szerelni, most már nem gyártják, elavult. Lehet, hogy a rendszer befejezésére más pályázati lehetőséget kell keresnünk, mert az ilyen befejezetlen munkálatokat nem lehetett beiktatni a 3.22-es vidékfejlesztési programba. Így ilyen uniós pályázatunk nincs.
— Elégtételünk volt, hogy felújítottuk a zöldövezeteket, mutatóssá vált a falukép, így ebben az évben mi is be szeretnénk nevezni abba a versenybe, melyet megyénk településeinek számára írt ki a megyei tanács.
— Hogy áll a község a földek és erdők visszajuttatásával?
— A község területén több szabad földterület nincs. Akik eddig nem kapták vissza jussukat, csak kárpótlás formájában tudjuk igényüket kielégíteni. A kárpótlási listát vissza kellett kérnünk a prefektúráról, mert időközben tisztáznivalók adódtak, vannak személyek, akik illegálisan foglaltak el annak idején földterületeket, s ezeket a hibákat korrigáljuk. Az erdők visszajuttatása megtörtént. A Piliskén lévő községi legelőnket a szomszédos Dobolló község bitorolja. 1992-től harcolunk, hogy visszaszerezzük! Az ügy folyamatban, várjuk a prefektúrától a birtoklevelet.
— Mit lehet tudni Kökös ez évi költségvetéséről?
— A tavalyhoz képest természetesen kevesebb, de úgy számoltuk, hogy ha még bejönnek a helyi adók és más jövedelmek, megszabadulunk adósságainktól, és folytatni tudjuk betervezett munkálatainkat. Újabb befektetésekre, sajnos, nem számíthatunk. Kivételt képez a tavaly betervezett szociális központ, valamint a jelenlegi községi sportbázis korszerűsítése, amennyiben ezek nyerők lesznek.
— Kultúra, barátkozás, ünneplés, falufüzet?
— A gazdasági nehézségek ellenére élénk itt a művelődési élet, melyben igen jelentős részt vállalnak a történelmi egyházak. Bár van honlapunk, igény született arra, hogy kiadjunk egy falufüzetet. Két magyarországi településsel tartunk fenn baráti kapcsolatot, a Veszprém megyei Olaszfaluval és a Békés megyei Bucsával, melyekkel idén közösen szándékszunk pályázni az Európa aktív polgárai nevű programban. Tervezzük a falunapokat is. Jóleső érzéssel tapasztaltuk, hogy a község lakossága érzékeli a válság nehézségeit, tudja, hogy az önkormányzatiság az ő gondjuk is, melynek hozadékaként mind a tavaly év végén, mind a jelenlegi esztendő elején eddig szokatlan lendülettel tettek eleget adófizetői kötelességüknek, ugyanakkor közösen szépítettük-takarítottuk meg a falut. A közösségi összefogás példáját tapasztaltuk a tavalyi falunapok alkalmával is.