A válság nem ért véget! — Simó Erzsébet

2010. február 15., hétfő, Máról holnapra

Mit ad Isten, az Országos Statisztikai Intézet múlt hét végén nyilvánosságra hozott adatai nem igazolták sem az államfő, sem a miniszterelnök, sem a pénzügyminiszter optimizmust sugalló megállapításait. Az év utolsó negyedében a gazdaság újabb 1,5 százalékkal szűkült, tehát a recessziónak nincs vége, a válság még tart, s a tavasz kedvező jelei ― ahogyan Sebastian Vlădescu költőinek szánt sajtótájékoztatóján sugallni igyekezett ― váratnak magukra.

Különben az ország vezetőin kívül senki sem hitte, hogy múlt év végén valóban sikerült kilábalnia Romániának a válságból. Egyrészt, mert Európa gazdagabb országai is ott billegnek még a válság peremén, másrészt, mert itthon azok, akiknek az lett volna a dolguk, hogy enyhítsék a pénzügyi-gazdasági visszaesés hatásait, alig tettek valamit ennek érdekében.

Tavaly az év utolsó három hónapja azzal telt el, hogy az elnökválasztásokra való tekintettel igyekeztek a lakossággal a pohár tele részét láttatni: menni fog minden itt, mint a karikacsapás, ha Băsescu visszakerül a hatalomba, s ha az ő bölcs irányítása alatt marad Románia ― sugallták.

Tavaly az előző esztendei 7,1 százalékos gazdasági növekedés után drámai ― 7,6 százalékos ― zuhanás következett, amit ráadásul az ország bölcs vezetése meg sem próbált enyhíteni. Ennek dacára a gazdasági szakértők egy része azt hangoztatta, év végére, ha nem is jelentős mértékű, mindössze 0,1 százalékos növekedésre kell számítanunk, s ennek a szerényke kis számnak a szellemében folyt tovább a nép hülyítése, miszerint az ország már túl van a válság nehezén. Decemberben maga Băsescu jelentette be a közszolgálati televízióban, hogy véget ért a recesszió. Boc meg mint a papagáj, ismételgette, amit főnöke mondott. S most azzal kell szembenéznünk, hogy nemhogy a recesszió véget ért volna, de európai összehasonlításban ugyancsak rosszul állunk, csak a balti államok tesznek túl rajtunk.

Persze, a reményt nem kell feladni, a statisztikai intézet igazgatója, de az unió szakemberei szerint is még decemberben is viszonylag jól telesített a román ipar, s mivel korábban a zuhanás szokatlanul drámai volt, a legkisebb pozitív elmozdulás is érzékelhető és látványos lesz. Csak épp a kormánynak kellene néhány gazdaságélénkítő programot sikerre vinnie, s nem a folyamatos megszorításokkal, a piac lehetőségeinek még erőteljesebb beszűkítésével gátolni a kilábalást, s ami súlyosabb: egyszerre hitegetnie és riogatnia az embereket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2010-02-15: Közélet - x:

Elkészült a Kisstadion új látványterve — Váry O. Péter

Kisstadion-látványterv. Damokos Csaba és Wegroszta László munkája
Egy túlzottan merész, de hamar elvetélt elképzelés és sok vállvonogatás után elkészült végre a sepsiszentgyörgyi Kisstadion átépítési terve, s bár ez is alig kevésbé merész, mint egy hatalmas fedett terem terve, legalább kivitelezhetőnek tűnik. A látványterv elkészítője, Damokos Csaba épp a teljes tér beépítését szándékozott elkerülni, ugyanakkor a sportiskola sokrétű tevékenységének funkcionalitásában leginkább megfelelő épületegyüttes kialakítására törekedett.
2010-02-15: Közélet - x:

Körülnéztünk Kilyénben — Kisgyörgy Zoltán

A megújult faluháza, átellenben a park
Felújult a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó település egykori községházának és művelődési otthonának épülete. A költségeket a városvezetés önerőből állta. Konyharészleget különítettek el, mely a nagyobb rendezvényeket szolgálja majd. Fogadóirodában lehet találkozni a hivatalosságokkal, és termopánra cserélték ki az épület nyílászáróinak egy részét. Az elkövetkező időszakban az ivóvizet szándékoznak bevezetni.