Belföldi hírek

2007. szeptember 4., kedd, Belföld

Felgyorsul a törvényalkotás

Sürgősségi eljárással vitatja meg a szenátus az egyéni szavazókörzetes választás törvénytervezetét — jelentette ki tegnap Nicolae Văcăroiu, a szenátus szociáldemokrata elnöke. Hangsúlyozta, szeptember végéig a szenátus megszavazza a törvényt, így a képviselőház is elfogadhatja azt októberben.

,,Kedden 13 órakor bemutatjuk a szenátusban a liberális-demokrata törvénytervezetet. Ezt követően sürgősségi eljárással elküldjük a kormányhoz és a jogi tanácshoz állásfoglalás végett" — jelentette ki Văcăroiu. Hozzátette, időnyerés érdekében javasolni fogja az Állandó Bizottságnak, osszák ki a szenátorok között a törvénytervezetet, hogy azok tíz napon belül megfogalmazhassák esetleges módosító javaslataikat, ezt követően megvitathatják a plénumban. ,,Minden sürgősségi eljárással zajlik majd" — tette hozzá a szenátus elnöke. Elmondta azt is, hogy november végéig elfogadhatják a helyi választásokat szabályozó törvénytervezetet is. Văcăroiu kifejtette, ez a jogszabály is a bizottságnál van az SZDP azon módosító javaslatával együtt, mely értelmében a megyei tanácsok elnökeit a polgármesterekhez hasonlóan közvetlenül választaná meg a megye lakossága.

Demokratikus választási törvényt

Felhívást intézett a parlamenti pártokhoz a Romániai Székelyek Szövetsége, melyben kérik, hogy az új választási rendszert bevezető törvény megszavazásakor ,,ne engedjék, hogy nem demokratikus tételek" kerüljenek a kisebbségek parlamenti és helyi választásokon való részvételéről szóló paragrafusok közé. Úgy véli, az új törvény azonban véget vethet a kedvezményeknek, és az erdélyi magyarság szabadon választhatja majd meg képviselőit — áll a dokumentumban. A szövetség azt állítja, hogy az RMDSZ-en belül léteznek érdekkörök, amelyek mesterségesen fenntartották maguknak a jogot, hogy az erdélyi magyarságot képviseljék, bár a támogatottság ötven százalék alá csökkent. Kiss Kálmán, a Romániai Székelyek Szövetségének elnöke azt állítja, hogy a Markó Béla alakulata azt a második helyet ajánlotta fel az EP-listáján Tőkés László református püspöknek, a ,,legbecsültebb és legnépszerűbb magyarnak", amelyet ,,még elméletileg sem lehet biztos befutó helynek tekinteni".

Ortodox egyházfők szekusmúltja

Az ortodox egyház tizenegy magas rangú képviselőjét várja kihallgatásra a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (SZIVOT). A vallási vezetőket a szekuritátéval való együttműködéssel gyanúsítják. Ez idáig a gyulafehérvári érsek, Andrei Andreicuţ tett eleget a felkérésnek, aki közölte, hogy nem állt kapcsolatban az egykori titkosrendőrséggel. A tegnapi kétórás kihallgatás után Andreicuţ elmondta: a kommunizmus alatt rengeteget zaklatta a volt titkosrendőrség, emiatt sokat szenvedett. Bartolomeu Anania kolozsvári érsek úgy kommentálta az átvilágító testület meghallgatási kérelmét, hogy ez beavatkozás egy autonóm intézmény — vagyis az ortodox egyház — belügyeibe. A román pátriárka közleményben tiltakozott a SZIVOT vizsgálódása ellen, megfogalmazása szerint az akció célja ,,az ortodox egyház megalázása". Úgy értékeli, a SZIVOT nyomást gyakorol az egyházra, és ezzel magyarázza, hogy az ortodox klérus tagjai elutasítják a megjelenést a bizottság előtt. Múlt héten a SZIVOT három személy szekusmúltjáról döntött. Nicolae Corneanu bánsági mitropolitáról hivatalosan is kiderült, hogy együttműködött a politikai titkosrendőrséggel. Hasonlóképpen Constantin Bălăceanu Stolnici akadémikusról és Dan Dumitru Zamfirescu nagyromániás képviselőről.

Hazacsábítanák a külföldön dolgozókat

Călin Popescu Tăriceanu kormányfő felkérte Románia nagyköveteit, tájékoztassák a külföldön dolgozó román munkásokat a jelenlegi itthoni bérekről, és próbálják meggyőzni őket, hogy jöjjenek vissza az országba. ,,Vannak olyan ágazatok, mint például az építkezés, ahol a jelenleg fizetett bérek magasabbak, mint más országokban, és a román állampolgároknak tudniuk kell erről" — mondta Tăriceanu. Azt javasolta a követeknek, hogy bocsássanak a külföldön élő román közösségek rendelkezésére egy-egy ingyen hívható telefonvonalat, hogy a konzulátosoknak jelzett problémákat gyorsan meg tudják oldani. A kormányfő ugyanakkor felkérte a nagykövetségeket, hogy tisztelettel kezeljék az állampolgárok kéréseit. A kormányfő tegnap részt vett a diplomaták évi megbeszélésén.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2007-09-04: Belföld - x:

Hírsaláta

KIRÚGNÁ AZ ÁLLAMI ALKALMAZOTTAK FELÉT. Paul Păcuraru munkaügyi miniszter a kormánynak küldött memorandumában azt javasolja: fokozatosan csökkentsék az állami alkalmazottak számát, kezdve tíz százalékkal, el egészen ötvenig.
2007-09-04: Közélet - Farkas Réka:

Küldöttek kerestetnek (RMDSZ-tisztújítás)

Szeptember végéig kell döntenie az RMDSZ alsó-háromszéki területi szervezetének, hogy kiket delegál a Szövetségi Képviselők Tanácsába (SZKT) és a Kulturális Autonómia Tanácsba (KAT).