Szerbiában eddig több mint 270 000 ember iratkozott fel a kisebbségi nemzeti tanácsok megválasztásához szükséges választói névjegyzékekbe. A magyar lista létszámban messze túlszárnyalja a többit — derül ki a kisebbségi minisztérium adataiból.
A feltételeket a magyarokon kívül már teljesítette az askál, a bosnyák, a görög, az egyiptomi és az ukrán kisebbség, és a március 9-i határidőig várhatóan elegendő név szerepel majd a román, a szlovák és a cseh listán is. A nemzeti tanácsokról szóló törvény értelmében a kisebbségi közösségek tanácsai ezentúl közvetlenül, kisebbségi választói névjegyzék alapján is megválaszthatók, ami sokkal demokratikusabb eljárás az eddigi, elektoros szavazásnál. A közvetlen választás feltétele az, hogy az adott nemzetiség 18 évnél idősebb, szavazásra jogosult tagjainak a fele szerepeljen a névjegyzékben. A listák összeállításával a helyi közigazgatási hivatalokat bízták meg.
A 35 tagú Magyar Nemzeti Tanács (MNT) közvetlen megválasztásához legalább 117 320 délvidéki magyar regisztrálása szükséges. A szaktárca államtitkára szerint a magyar névjegyzékben 117 833 név szerepel. A bosnyák listán közel 55 000, míg a románban 28 000, illetve a szlovák névjegyzékben valamivel több, mint húszezer név van. A többi listára ennél kevesebb név került fel, de az elmúlt napokban rohamosan nőtt a regisztráltak száma.
Az MNT elsősorban a magyarság oktatási és kulturális életét érintő kérdésben bír döntéshozatali, több területen pedig véleményalkotási joggal a nemzeti tanácsokról szóló, tavaly augusztus 31-én elfogadott törvény értelmében. A vajdasági magyarok új, 35 tagú miniparlamentjének, illetve a többi kisebbségi önkormányzat megválasztására május végén vagy június elején kerülhet sor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.