Leválthatatlan a borosnyói polgármester

2010. március 3., szerda, Közélet

Nincs megoldás a nagyborosnyói polgármester leváltására — jelentette be György Ervin prefektus. Bartha Lászlót csak akkor meneszthetnék, ha hat hónapig folyamatosan távol lenne munkahelyétől, ám ő néhány hetet, hónapot kórházban tölt, aztán pár napig dolgozik, és ismét beutaltatja magát.

Ilyen esetről a jogszabály nem rendelkezik. Nagyborosnyón katasztrofális a helyzet, az alpolgármester sem megfelelő, nem tud megbirkózni a feladattal. Decemberben néhány tanácstag kezdeményezte Szőcs Levente leváltását, ám nem jártak sikerrel, a többség nem szavazott eltávolítása mellett. Így helyén maradt, s a polgármester távollétében neki kellene irányítania a községházát. A kormánybiztosi hivatal igyekszik tanácsokkal segíteni a jegyzőt, hogy úgy-ahogy legalább a napi ügyek haladjanak.

Bartha László majdnem két éve, sokadik újraválasztása óta folyamatosan beteg, többnyire a sepsiszentgyörgyi kórházban kezelik. Próbálták meggyőzni arról is, adja át a tisztségét, de nem hajlandó, s pártjának, az RMDSZ-nek sincs eszköze leváltására. György Ervin szerint más megoldásuk nincs, meg kell várni a következő, 2012-es választásokat, akkor talán nem indul, hisz maga is belátta, hogy nem képes teljesíteni feladatát. Nagyborosnyónak ilyen körülmények között különösebb tervei, megvalósításai sem lehetnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 943
szavazógép
2010-03-03: Közélet - Mózes László:

Vezetőség nélkül a munkaerő-hivatal

Március elsejétől nincs vezetősége a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalnak, a menedzseri szerződések lejártak, új kinevezésekre még nem került sor.
2010-03-03: Máról holnapra - B. Kovács András:

Magyar fiatalok dicsérete

A hagyományos magyar utcanevek műemlékké nyilvánítását és a mai nevek mellé külön táblán való kihelyezését kéri az EMNT Bihar megyei szervezete Nagyváradon, s az értelmes törekvésre kár lenne nem rokonszenvvel tekinteni. Már csak azért is figyelemkeltő a kezdeményezés, mert az ügyben eljáró másik szervezet, az EMI küldöttsége a városi polgármester kárhozatosan merev ellenállásába ütközött.