A különben nem magyarfaló városi elöljáró egy olyan jellegzetes gondolati ficamot produkált ez alkalomból, mely a többségiek előítéletes gondolkodásának sajnálatosan általános jellegére hívja fel a figyelmet, s az értetlenség rosszindulaton túli okaira világít rá. Ominózus kijelentése — miszerint azért utasítja el a kérés teljesítését, mert „aki ismeri az állam nyelvét, de szándékosan nem beszéli, az az állammal szemben tanúsít tiszteletlenséget" — megér egy kis elemzést.

Hol a hiba a váradi polgármester érvelésében? A magyar tábla kitétele nem azonos a román levételével, sőt, tudomásulvételének megtagadásával sem. A rosszhiszeműségnek ez a megelőlegezése gyakori hibája a többségi politikusoknak, s ezzel tulajdonképpen minden párbeszédet lehetetlenné tesznek. A mai utcanevek a maguk egyoldalúságában, nos, pontosan ezek a magyar lakosság iránti tiszteletlenség kifejezői, ennek a másikat semmibe vevő egyeduralomnak kellene véget vetni. Ami pedig a következtetést illeti: mindenekelőtt nem az egyén tartozik tisztelettel az államnak, hanem fordítva, az állam az egyénnek, s ha ez megvan, ezáltal érdemelheti ki annak megbecsülését. Ha azon az utcán más is jár és lakik, akkor az a névadásban is illetékes — és miért ne viselhetne ilyen alapon akár két nevet is egy utca?

Aki pedig rosszhiszeműen megakadályozza e tény vizuális tükröződését, arról bizony elmondható, hogy tiszteletlenséget tanúsít egy közösség és egyénei, valamint nyelve iránt, ami nem válik becsületére sem Várad, sem más települések elöljáróinak, az államot illetően pedig csak negatív következménye lehet. Például ellenszenvet ébreszt iránta.

Logikusan lépnek hát fel a váradi fiatalok akkor is, amikor azt kérik: a közhivatalokban külön tüntessék fel, melyik ablaknál beszél magyarul az ügyfélszolgálatos.

Hosszú évtizedek megtűrtsége után végre itthon szeretnénk érezni magunkat szülőföldünkön.