Megszavazta ugyan a képviselőház a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt, de aligha remélhető, hogy a továbbiakban az állami közintézményeket (a románból átvett ,,dekoncentrált" szó hallatán szép emlékű nyelvújítóink méltán hánykolódhatnak sírjaikban) csakis és kizárólagosan szakértők fogják majd vezérelni.
Eddig ugyanis minden kormányváltáskor különbnél különb törvények leple alatt a megyei pártok a commedia dell’arte vidéki, lokális felvonásait ismételgették több vagy kevesebb sikerrel, melynek lényege, hogy a győztes majdnem mindent visz, azaz ebben az esetben bársonyszékecskébe ültetheti jó embereit. Az elv ugyanaz, függetlenül attól, hogy a magyar vezetők alul-, vagy felülkerekedtek ebben a csatában. Teljesen mindegy, hogy éppen a szilárdabbnak hitt, a Tăriceanu-kormány által életbe léptetett köztisztviselői státust kell rögtönzött menedzseri szerződésekkel felülírni, vagy éppen a cél szentesíti az eszközt jeligével újabb jogszabályokat kell improvizálni. Elegendő a mostani intézményes káoszra gondolni, ugye, éppen joghézag van, az állami hivatalok többségében nincs főnök, nincs aláírás, nincs kifizetés. Az alkalmazottak tanácstalanok, némelyek legfennebb humoruknál maradnak, és fizetésemelési törvénykezdeményezést fontolgatnak. Röhej, de nem számít, a koalíció megoldja majd ezt a helyzetet is.
Egyszer s mindenkorra véget kellene vetni annak, hogy a közintézmények vezetői — az esetek többségében — a megyei politikai klientúra tagjai közül kerüljenek ki. Szervezhetnek itt versenyvizsgákat, lehet veretes paragrafusokban rögzíteni a köztisztviselők jogállását, úgyis az lesz az aktuális vezető, akiről megegyeznek az osztozkodó pártok. És ez hosszú távon nem jó, függetlenül attól, hogy a székelyföldi magyaroknak éppen kedvez vagy sem a széljárás. Mert valójában az államapparátusban a minőség elve degradálódik, párton kívüli, jó képességű szakembernek esélye sincs osztályvezetői tisztségnél többre vinnie. Jó igazgatók legfennebb azokból lehetnek, akiket egykor ugyan szintén a párt jelölt, de az évek hosszú során beletanultak a mesterségbe.
Így aztán nem is csoda, hogy eddig számos háromszéki közintézményben — például a környezetvédőknél — az egyik párt által javasolt igazgató jobb volt, mint a másik, cselekvő kreativitásuk és megfeszített munkájuk szebbnél szebb eredményeket gyümölcsözött, s eközben a nép, az istenadta, hálátlan nép csak csodálkozott, mekkora szakértelemmel menedzseli befizetett adóját az állam, s mily szapora léptekkel haladunk a napfényes jövő felé.
