Leváltanák Geoanăt
A román szenátus elnökének, Mircea Geoanănak tisztségből való felfüggesztését kezdeményezi a Demokrata-Liberális Párt, mert véleményük szerint többször is megsértette a parlament felső házának szabályzatát. A D-LP nehezményezi, hogy Geoană megtagadta a függetlenek bizottsági helyei megőrzésére vonatkozó kérésének szavazatra bocsátását, a felsőház vezetősége ugyanis egy nappal korábban úgy határozott, hogy a parlamenti pártokból kilépett, függetlenné vált szenátorok elveszítik eddigi szakbizottsági helyeiket.
A demokrata-liberálisok előbb felfüggesztésről majd az elnök visszahívásáról beszéltek, de Mircea Geoană pontosított, a házszabály szerint esetleg a visszahívás lehetséges, az alkotmánybíróság 2005-ben hozott döntése értelmében az is csak akkor, ha az őt támogató parlamenti csoport kéri azt. Az SZDP szenátusi frakciója tegnap délután megerősítette, Mircea Geoanăt támogatja a szenátus élén. Azzal vádolják a D-LP honatyáit, hogy törvénytelen módon igyekeznek megkaparintani minden állami vezetői tisztséget, és egy totalitárius kormányzás alapjait készítik elő.
Előzetesben a craiovai polgármester
Kenőpénz elfogadása és okirat-hamisítás gyanújával 29 napos előzetes letartóztatásba helyezték tegnap Antonie Solomont, Craiova demokrata-liberális párti polgármesterét. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály ügyészei kedden házkutatást tartottak Solomon két házában és hivatalában. Lefoglalták a Cornel Penescu (FC Argeş labdarúgóklub tulajdonosa) által birtokolt craiovai Pic hipermarket építésére vonatkozó dokumentumokat, valamint a helyi Ion Oblemenco stadion Craiovai Universtitatea labdarúgóklubnak való ingyenes használatba adására vonatkozó iratokat. Antonie Solomon 54 éves, és 2004 óta Craiova polgármestere. 2005-ig az SZDP tagja volt, 2006-ban belépett a később Demokrata-Liberális Párttá alakuló Demokrata Pártba. Tavaly ősszel feltűnt Băsescu kampányában, ő volt az, aki egy nagygyűlésen Mircea Dinescut Bulgáriába utasította.
Drágulnak a gyógyszerek
A gyógyszerek ára április 1-jétől legtöbb 6,25 százalékkal nőhet, miután aktualizálják az árakat a 2010-es költségvetésben szereplő valutaárfolyam szerint. Az egészségügyi minisztérium képviselői tegnap közvitát tartottak a gyógyszerek árának meghatározásáról szóló 2009/75-ös miniszteri rendelet módosításáról. A gyártók azt kérték a szaktárcától, fagyasszák be a jelenleg piacon levő gyógyszerek árát, az új miniszteri rendelet pedig csak az új, ezután piacra kerülő gyógyszerekre legyen érvényes. A jelenleg érvényben levő 2009/1637-es rendelet szerint a gyógyszerek árát három ár átlaga alapján szabják meg, de mint kiderült, ha ezt az előírást alkalmazzák, jelentősen drágulnának az orvosságok, ezért visszatérnek a 2009/75-ös rendelethez, amely 12 európai ország legalacsonyabb árát veszi alapul. Ugyanakkor a gyártók áprilisban aktualizálják az országos katalógusban szereplő gyógyszerek árait, az idei évre érvényes 4,25 lejes euró-árfolyammal, ezért a gyógyszerek ára április 1-jétől 6,25 százalékkal nőhet.
Mégis lesz gyerekpénz
Megtörténhet, hogy 2011-től emelik az állami gyerekpénz összegét — jelentette be Mihai Şeitan munkaügyi miniszter. Pár nappal ezelőtt a tárcavezető a gyerekpénz teljes megvonásáról, majd annak a családi háttér függvényében való differenciált kiutalásáról beszélt. Most pedig elmondta, hogy minden gyerek azonos összeget kap, a hátrányos helyzetű kiskorúak pedig többletpótlékban részesülnek.
Újrakezdik az oltások gyártását
Egymillió lejt utalt ki mai ülésén a kormány a Cantacuzino Intézetnek. A kormány tartalékalapjából kiutalt összeget gépek és felszerelések vásárlására költik, valamint arra, hogy korszerűsítsék és engedélyeztessék az influenza és a tuberkulózis elleni oltás előállítására szolgáló gyártósort. A hiányosságok pótlását is célzó korszerűsítési terv befejezésének határideje 2010. április 15. Február elején az Országos Gyógyszerügynökség megvonta a Cantacuzino Intézet oltásgyártó engedélyét, ám ha megvalósítja a felújítást, újra kibocsátják a szükséges gyártási engedélyt. A Cantacuzino Intézet az országos oltási programokhoz szükséges vakcinák egyetlen belföldi gyártója.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.