Bush váratlanul Irakba érkezett
Váratlan látogatásra Irakba érkezett tegnap George Bush amerikai elnök. Bush röviddel azelőtt vállalkozott a tizenegy órás repülőútra, hogy a washingtoni kongresszusban a jövő héten David Petraeus tábornok, az Irakban lévő amerikai erők parancsnoka és Ryan Crocker bagdadi nagykövet értékeli az iraki konfliktus alakulását, a Fehér Háznak pedig szeptember 15-ig kell az amerikai törvényhozók elé terjesztenie az üggyel kapcsolatos jelentését.
Kivonultak a brit erők Bászrából
Tegnap gyakorlatilag megszűnt a brit katonai jelenlét a legnagyobb dél-iraki város, Bászra belterületén, ahonnan egyetlen összehangolt művelettel félezer brit katonát vontak ki az éjszaka folyamán. Londoni sajtókommentárok szerint ez az utolsó lépés a teljes brit csapatkivonás előtt. Az egységet a nagyváros egykori elnöki palotájából vezényelték át a városon kívüli helyi repülőtérre, ahol már eddig is ötezer brit katona állomásozott. Ezzel — a 2003-as invázió óta először — immár egyetlen iraki település belterületén sem tartózkodnak folyamatos jelleggel brit katonák.
Betiltanák a szélsőjobboldali NPD-t
A szélsőjobboldali NPD betiltását kívánja kezdeményezni a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakcióvezetője. Peter Struck hangsúlyozta, hogy az erre vonatkozó eljárás előkészítésének érdekében hamarosan tervezetet terjeszt a szövetségi, továbbá a tartományi belügyminiszterek elé. A nyíltan antiszemita, idegenellenes jelszavakat hangoztató és a fennálló rendszernek hadat üzenő Német Nemzeti-demokrata Párt betiltását az alkotmánybíróság 2003-ban egyszer már elutasította. A szélsőjobboldal erősödése és ezen belül az NPD térnyerése kapcsán azonban az elmúlt időszakban ismét felerősödtek a párt betiltását követelő hangok. Franco Frattini, az Európai Bizottság igazságügyi és belügyi biztosa a közelmúltban kijelentette: üdvözölné, ha Németországban betiltanák a szélsőjobboldali pártot.
Lavrov: Oroszország nem alkuszik
Oroszország nem alkuszik, ha komoly veszély fenyegeti nemzetbiztonságát — jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tartott előadásában Lavrov úgy fogalmazott: Moszkva partnereinek meg kell érteniük, hogy nincs alkudozás az orosz nemzetbiztonságra vagy a nemzetközi rendre valódi veszélyt jelentő ügyek esetében. Az ilyen ügyek közé sorolta az amerikai rakétavédelmi rakétarendszer elemeinek tervezett közép-európai telepítését és Koszovó státusának kérdését.
Meghallgatják Charles Zentait
Az ausztráliai legfelsőbb bíróság úgy döntött tegnap, hogy meghallgatja a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai (Zentai Károly) panaszát a Magyarországnak való kiadatással kapcsolatban. A legfelsőbb bírósághoz Zentai ügyvédjei fordultak azzal a kéréssel, hogy a testület mondja ki: a vádlott lakhelye szerint illetékes perthi bíróság nem illetékes dönteni kiadatása ügyében. A legfelsőbb bíróság három bíróból álló tanácsa a tegnapi tárgyaláson úgy döntött, hogy a bíróság egy, legalább öt bíróból álló testületének meg kell hallgatnia Zentait.
Malina Hedvig Fico kihallgatását
indítványozza
Malina Hedvig ügyvédje közvetítésével arra kérte tegnap az ügyét vizsgáló nyomozótisztet, hogy idézze be, és tanúként hallgassa ki Robert Fico miniszterelnököt, aki a médiában olyan nyilatkozatokat tett, amelyek azt sugallják, hogy Hedvig ügyéről Fico ,,többet tud annál, mint ami a nyomozati aktákból megtudható". A szlovák kormányfő a múlt héten azt állította, hogy a Malina Hedvig-ügy eredeti célja kormányának megbuktatására irányult. Hedvig ügyvédje szerint e súlyos állítás eredetét ,,büntetőjogi eszközökkel szükséges kideríteni".