Nőnap a nők egyesületénél

2010. március 9., kedd, Közélet

A kézdivásárhelyi Nők Egyesületének tagjai március 4-én ünnepelték meg a nők napját. Délelőtt a Manócska Napközi Otthonban a Csizmás kandúr nevű csoport óvodásai köszöntötték szép műsorral a nőket.

Az elveszett verébfióka meg a csókamamát köszöntő csókagyerekek történetét elevenítették meg, és szívből jövő dallal, versikékkel kedveskedtek az egyesületi tagoknak. Aznap délután az Apor Péter Iskolaközpont ebédlőjében folytatódott az ünnepély, ahol Dezső Vencel iskolaigazgató köszöntötte a nőket, majd Rácz Károly polgármester gratulált az egyesület tevékenységéhez, és minden résztvevőnek virágot adott át. A nőegylet vezetősége nevében Fülöp Magdolna tolmácsolta jókívánságait. Az iskola diákjai nőnapi versekkel, két rövid humoros jelenettel és székely tánccal szórakoztatták a jelen levő közel ötven nőt. Az iskolások műsora után ifj. László Attila dalaival szórakozhattak az egybegyűltek. (Iochom)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1441
szavazógép
2010-03-09: Közélet - Sylvester Lajos:

Pro Urbe-díj-előzetes (Határhelyzetek)

A 80 év fölötti Pro Urbe-díjasok egy csoportja
Kellemes és jó hangulatú tanácskozásra került sor a Sepsiszentgyörgy Municípiumi Tanács házasságkötő termében, ahol a városvezetés képviseletében Antal Árpád polgármester, Sztakics Éva alpolgármester, Keresztély Irma, a tanügyi és kulturális bizottság elnöke az 1997-ben visszaállított Pro Urbe-díjjal kitüntetett meghívottakkal konzultált a soron következő Szent György-napi díjazásra javasolt személyiségek kiválasztásáról.
2010-03-09: Közélet - :

Egy szál virág a rendőröktől

Tegnap délelőtt a kézdivásárhelyi rendőrség forgalmi és emberközeli osztályának munkatársai — Tache Iftimi, Constantin Antip, Sorin Plesea, Kelemen Zoltán és Hodor Béla — szokásukhoz híven a céhes város több forgalmasabb pontján és a Gábor Áron téren egy-egy szál szegfűt — összesen hatvanat — nyújtottak át a női gépkocsivezetőknek, illetve az idősebb járókelőknek, akik meglepetten fogadták a kedveskedést. (Iochom)