Előléptettek több hibázó rendőrt

2007. szeptember 6., csütörtök, Világfigyelő

Az Országos Rendőr-főkapitányság megadta az origo internetes portálnak, hogy kik voltak azok a magas rendfokozatú, vezető beosztású parancsnokok, akik a rendőrségi jelentés szerint szakmai hibákat követtek el a 2006. október 23-i tömegoszlatáskor; az origo tegnapi írása szerint a hat érintettből hármat előléptettek, hárman pedig nyugdíjba vonultak.

A tavaly október 23-án és az azt követő időszakban történteket rendőrszakmai szempontból értékelő jelentést egy bizottság készítette, amelyet Papp Károly, ez időszakban Fejér megye rendőrfőkapitánya, azóta a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) parancsnoka vezetett. A jelentés azt állapította meg, hogy alapvetően törvényes volt a rendőrségi fellépés, de több elemében is szakszerűtlenségek mutatkoztak, néhány parancsnok pedig hibázott. A Papp-jelentést az ORFK eredetileg nevek nélkül hozta nyilvánosságra. Az origo az érintettek nevére lett volna kíváncsi, ezt csupán azután tudta elérni, hogy az internetes portál Péterfalvi Attila adatvédelmi biztoshoz fordult, aki egyértelművé tette: a jogszabályok alapján a nevek és rendfokozatok nyilvánosak. A rendőrség közölte a portállal a neveket, egyúttal azt kérte, hogy ne közöljék azokat, mert ,,hamis következtetések levonására" adhat alkalmat, ,,méltánytalan az érintett személyekre nézve, emellett pedig alapot adhat a személyes adataikkal történő visszaélésre" — olvasható a portálon.

Az origo tegnapi írása szerint a Papp-jelentésben ,,magasabb vezetőnek", ,,irányító parancsnoknak" nevezett rendőri vezető Gergényi Péter, aki akkor Budapest rendőrfőkapitánya volt, időközben azonban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök — a rendőrség iránti közbizalom helyreállítása érdekében — felmentette.

A Papp-jelentés szerint a Kossuth téren lévők hajnali kiszorításakor hibázott Lapid Lajos dandártábornok is, aki akkor a BRFK közbiztonsági igazgatója volt. A dandártábornok azóta visszavonult, ma az FTC biztonsági igazgatója.

Hibázott az a rendőri vezető — mint kiderült, Majoros Zoltán ezredes —, aki nem állította le a tömegoszlatást, amikor az Alkotmány utcából kiszorították a tömeget. Őt az origo írása szerint májusban soron kívül alezredesből ezredessé léptették elő, mint a Rebisz bevetési parancsnokság műveletirányítóját.

Október 23-án délután négyig Pigler István alezredes volt a tömegoszlatás parancsnoka. Pigler idén május óta az alezredesi mellett a rendőrségi tanácsos címet is viseli. Ahogy Majorost, őt is Petrétei József — azóta menesztett — igazságügyi és rendészeti miniszter léptette elő májusban, ,,magas színvonalú szakmai munkájuk elismeréséül" — írja a portál a májusi Igazságügyi Közlönyre hivatkozva.

A Papp-jelentés szerint hibázott az Astoriánál rendezett Fidesz-gyűlést biztosító helyszíni parancsnok, aki ,,nem intézkedett a rendezvényt megzavarni szándékozó személyek hatékony távoltartására", és nem is volt összeköttetésben a közelben meginduló tömegoszlatás irányítójával. Az Astoriá­nál a biztosítás parancsnoka Erzsébetváros 01 volt, ez a kódnév az ORFK közlése szerint Nagy-Juhák István ezredest takarja, aki akkor a VII. kerületi rendőrkapitányságot vezette, jelenleg pedig a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese.

A Papp-jelentés szerint hibázott a lovas alegység parancsnoka, Domoszlai Dániel alezredes, a Rebisz — nyugállományú — alosztályvezetője. Az astoriai események idején Gulácsi Sándor rendőrezredes volt a tömegoszlatás parancsnoka — Gulácsi már szintén nyugállományba vonult — írta az origo.

Az origo azt is megkérdezte az ORFK-tól, felelősségre vonták-e rendőröket az október 23-i hibákkal kapcsolatban. Az ORFK válasza szerint egy meg nem nevezett rendőr alezredes osztályvezető megrovást kapott. Az októberi eseményekkel kapcsolatban többeket gyanúsítottként hallgattak ki ,,hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás" miatt. Ők tiszthelyettesek vagy zászlósok, nem magasabb rangú rendőrök.

Az MTI megkeresésére az ORFK nem kívánt reagálni a cikkre.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesznek-e újabb szigorítások a koronavírus-járvány miatt Romániában?








eredmények
szavazatok száma 102
szavazógép
2007-09-06: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Visszhangzik a Tető

Nem ok nélkül írt lapunk szeptember 4-i számában Sylvester Lajos Az Óriáspince-tető kincse címen, hisz a ,,nagy ünnep" után is sorjáznak a legkülönbözőbb vélemények, ötletsokadalmak születnek: hogyan kellett volna, miképpen lehetne öt esztendő múlva.
2007-09-06: Világfigyelő - x:

Zavargás akkor lesz, ha Szilvásy utcára küldi provokátorait

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint ,,a társadalom szociális ellehetetlenülése és a kormány ámokfutáshoz hasonlítható politikája" következtében számítani kell arra, hogy ősszel békés utcai tiltakozások lehetnek, ám zavargások csak akkor, ,,ha Szilvásy György titokminiszter utcára küldi provokátorait".