Zavargás akkor lesz, ha Szilvásy utcára küldi provokátorait

2007. szeptember 6., csütörtök, Világfigyelő
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint ,,a társadalom szociális ellehetetlenülése és a kormány ámokfutáshoz hasonlítható politikája" következtében számítani kell arra, hogy ősszel békés utcai tiltakozások lehetnek, ám zavargások csak akkor, ,,ha Szilvásy György titokminiszter utcára küldi provokátorait".

Semjén Zsolt ezt az MTI-nek adott interjúban mondta. Ha Szilvásy György nem küldi ki provokátorait, akkor nem zavargások lesznek, hanem békés tiltakozások a tarthatatlan helyzettel szemben — vélekedett a KDNP elnöke arra a kérdésre, hogy ,,forró őszre" számít-e. Az ellenzéki politikus nyilvánvaló­nak nevezte, hogy ,,tavaly ősszel a Magyar Televízió székházánál provokátorok is voltak, amelynek hátteréről a titokminisztert kellene megkérdezni". Mint mondta, hasonló gyanút vet fel Budaházy György elfogásának időzítése, az, hogy a hivatalos szervek éppen a március 15-i Fidesz-rendezvény idején tették közzé fogva tartásának pontos helyét is. De a Teve utcai rendőrszékházra leadott lövések is ebbe a körbe tartozhatnak, hiszen az elkövetők kilétét azóta is homály fedi — mondta Semjén Zsolt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2007-09-06: Világfigyelő - x:

Előléptettek több hibázó rendőrt

Az Országos Rendőr-főkapitányság megadta az origo internetes portálnak, hogy kik voltak azok a magas rendfokozatú, vezető beosztású parancsnokok, akik a rendőrségi jelentés szerint szakmai hibákat követtek el a 2006. október 23-i tömegoszlatáskor; az origo tegnapi írása szerint a hat érintettből hármat előléptettek, hárman pedig nyugdíjba vonultak.
2007-09-06: Világfigyelő - x:

Amerikai célpontok ellen terveztek támadásokat

Németországban lévő amerikai katonai és polgári célpontok ellen terveztek terrortámadásokat azok a személyek, akiket kedden vettek őrizetbe a német hatóságok — közölte Monika Harms szövetségi főügyész és Jörg Ziercke, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke.