Másik letér a mezőre, talán rövidít? Akár az is lehet. A faluban nem hétköznapi gúnyában jönnek szembe emberek. Kérdezősködni kell, hogy merre a piac, merthogy elköltözött régi helyéről. Csak menjen a főúton, aztán meglátja. Megyek a főúton. Valóban meglátom. Később mondják, a hely neve Kovácsné martja. Elkerítve, feltáblázva úgy, ahogyan kell. Amúgy szegényes. Mézeskalácsos három is, lacikonyhás kettő. Hogy legyen, ahol beszerezni a vásárfiát, no meg meginni az áldomást. Ha megköttetne az üzlet. Lovakra. Merthogy jószerével csak az eladó. Állatféléből. Másból sem túl nagy a felhozatal. Ostor, hám, bőrszíj többféle, lejárt gumiabroncs, szekérre még elmegy, malom, kevés vasáru. Szegényes a vásár. Mondják is a helyiek, hogy bár nagy a hagyománya az uzoni Róza-napi vásárnak, mégis ez a leggyengébb a környéken. Sebaj, ami megmarad, azt holnap viszik Ajtára tovább. Mondja az ostorárus dél felé, mikor már a maradék szekerek is kigurulnak a Feketeügy mellől, ráfordulva az országútra. Fogatonként egy-két, de akár három ló is fut a szekér mellett. Ezúttal nem sok paci cserélt gazdát. Azért a lacikonyháknál az áldomás helyett búűzőre megisznak még egy sört. Csak, hogy ez a nap se teljen értelmetlenül.
