Hírsaláta

2007. szeptember 6., csütörtök, Belföld
BĂSESCU ÉS A DEMOKRATÁK VEZETNEK. Az IMAS augusztusi közvélemény-kutatásának eredménye szerint a pártok közül a DP áll a legjobban (bár a múlt hónaphoz képest egy százalékot visszaesett), míg az RMDSZ továbbra sem lépi át az ötszázalékos küszöböt.

A demokraták negyvenkét százaléka után a szociáldemokraták jönnek tizenhéttel, őket követi Becali pártja tizenhárom és a liberálisok tizenkét százalékkal. A Nagyrománia Párt öt százalékot érne el, az RMDSZ négyet, a liberális demokraták csupán hármat. Utolsó helyen áll a Nemzeti Kezdeményezés Pártja (PIN) kettő és a Konzervatív Párt egy százalékkal. A népszerű politikusok listáját továbbra is Băsescu vezeti ötvennégy százalékkal, utána következik George Becali (37 százalék) és Theodor Stolojan (28 százalék). Mircea Geoană és Tăriceanu fej fej mellett halad, mindkettő húsz százalékon áll. Tizenhét százalékon Emil Boc, őt követi tizenöt százalékkal C. V. Tudor. Markó Bélát a lista végén találjuk, csupán hatszázalékos támogatottsággal. (Gândul)

SZAVAZNI AKARNAK. Országszinten hatvanhét százalékos részvételt jósol a novemberi 25-i EP-választásokra az IMAS közvélemény-kutató intézet. A Romnibus által rendelt és augusztus folyamán végzett kutatásból kiderült, a szavazati joggal rendelkező állampolgárok csupán kilenc százaléka mondta, hogy biztosan nem megy el szavazni novemberben. (Realitatea tévé)

KISEBBSÉGI TÖRVÉNYTERVEZET. A tervek szerint a parlament őszi ülésszakán a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetet is megvitatják. Az RMDSZ által a 2004-es választások után benyújtott tervezet elfogadására azóta egyetlen parlamenti párt sem mutatott igazi politikai szándékot. (Krónika)

ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT MEGALOMÁNIA. A szenátus határozata értelmében a kormány köteles minden esztendőben jelentős pénzösszeggel támogatni a Bukarestben építendő óriás ortodox katedrálist, Teoctist pátriárka megalomán álmát. (Cotidianul)

STRUCCPOLITIKA. Az ortodox főpapok nem hajlandóak megjelenni a SZIVOT előtt, ahol a szekusdossziékat vizsgálják. Úgy érzik, a testület az egyházat magát támadja. A szenátus is új törvény elfogadására készül, a szocdemek ugyanis nem nézhetik tétlenül az ortodox egyházat érő gyalázatot — jelentette ki Nicolae Văcăroiu. (Antena3)

VISSZAESETT A NEMZETI ÖSSZTERMÉK. Közel két százalékkal visszaesett Románia bruttó hazai termékének (GDP) növekedése 2007 első félévében 2006 azonos időszakához képest — derül ki az Országos Statisztikai Hivatal legfrissebb kimutatásából. A második évharmadban a GDP ugyan 5,6 százalékos gyarapodást mutatott, viszont ez elmarad az év első négy hónapjában regisztráltaktól. Emellett a fejlődés szerényebb, mint a 2006 azonos időszakában mért teljesítmény. A fejlesztési régiók közül a középrégió fejlődött a legerőteljesebben 2006-ban. A térség gazdasága 8,8 százalékkal bővült, elsősorban az ipar jó teljesítményének hatására. Tavaly a térség ipari termelése 12,5 százalékkal nőtt. A középrégió Románia területének 14,3 százaléka, hat erdélyi megyét (Brassó, Hargita, Kovászna, Maros, Szeben, Fehér) ölel fel. A régió legjobban fejlődő iparága tavaly az építőipar volt, 14 százalékkal bővült 2005-höz képest. A szakértők szerint a GDP visszaesése ellenére ez utóbbi ágazat idén is garantáltan fenntartja a látványos fejlődő tendenciát tekintettel a nagyszámú közérdekű építkezési projektre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 747
szavazógép
2007-09-06: Közélet - x:

Vitatott bizalmatlansági indítvány

Továbbra is vitatott, hogy benyújtja-e, és ha igen, mikor, bizalmatlansági indítványát az SZDP. Mircea Geoană elnök kedden határozottan bejelentette, hogy ez megtörténik, és az ügyvezető tanács döntése elnyerte a képviselők és szenátorok többségének támogatását is.
2007-09-06: Belföld - Farkas Réka:

Belföldi hírek

Árvizek Moldvában
Négy moldvai megyében okoztak árvizet a tegnapi felhőszakadások. Vrancea megyében egy házaspárt elsodort a hirtelen megáradt patak, a férfit kimentették, a nőt azonban az esti órákban is keresték a mentőalakulatok. Egy 16 éves juhászfiú villámcsapás áldozata lett. Vrancea megyében az áradások 13 települést sújtottak, községi utak, házak, kertek kerültek víz alá.