Volt már kötet Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Nagyváradot, Brassót, Nagyenyedet, a Székelyföldet, az elődöket vagy Európát ,,megéneklő" versekből, kiadták erdélyi költőnők versgyűjteményét is, s egy érdekes paródiagyűjteményt. Az összeállító Molnár Judit — a gyönyörű, kecses kötetet Matei László rendkívül kifejező grafikái illusztrálják — kiváló munkát végzett, tömör előszavában utalva arra, hogy ,,univerzális ikon lett a líra, hogy Verlaine nem is akart mást a verstől, csak zenét, amire ma is elcsendesülnek a toporgó vadak…"

Zene és vers kapcsolatáról hosszan lehetne értekezni, a tárgy úgyszólván kimeríthetetlen egy olyan költészetben, amelynek például Verlaine-t vagy Baudelaire-t is magyarító nagyjai, Tóth Árpád vagy Kosztolányi Dezső a verszene bűvöletében alkottak, majd később a csodagyerekként indult Weöres Sándor (akinek egy tizenöt esztendős korában írt versét, az Öregeket maga Kodály Zoltán zenésítette meg!) szintén sokat foglalkozott a zenével, különféle zenei dallamokra is írt verseket, gondoljunk a Magyar etűdökre vagy a Rongyszőnyeg bizonyos mintadarabjaira, de nagy ívű kompozícióiban, a nem véletlenül ,,szimfóniáknak" nevezett verseiben is a zenei szerkezet a döntő és a meghatározó.

De térjünk vissza az erdélyi költők és a zene kapcsolatára. Áprily Lajosnál is, Dsidánál is meghatározó a zene szerepe, nem is beszélve Jékely Zoltánról vagy Szilágyi Domokosról, aki egy zeneszerzővel, Vermessy Péterrel Pimpimpáré címmel ritmusgyakorlatokat is írt. A zeneiség mindég is kihívója, éltetője, mozgatója volt a mindenkori erdélyi költészetnek. Ezen belül azután kétféle megközelítés látszik a kötetben közölt versekből. A zenei formák feltámasztása, vagy a zeneszerzők sorsának, életének, tragikumának megjelenítése. Kovács András Ferenc, akárcsak Szilágyi, a zene ritmusából indul ki, a zenei formákat varázsolja újra, különösen izgalmas ilyen szempontból a Mozart sorsát és zenéjét egyszerre döbbenetesen idéző Ein musikalischer Spass című verse. ,,Test a lelken átég. / Csipkefüst lobog, / Titkos órajáték: / Szív ver — üstdobok! / Szólnak con spirito / Hölgyikék, tubák: / Múlni arcpirító, / Bár muszáj, pupák…"

Külön érdekessége a kötetnek a szintén a zeneiség bűvöletében alkotó Szőcs Géza operalibrettójának néhány részlete. ,,Ha bálnák volnánk, delfinek, / nem tudná soha senki meg, / hogy hol kószálunk, kedvesem, / szabadon, sósan, nedvesen, / rejtegetnének mélyvizek / el nem árulva senkinek: / merre kísérjük egymást ketten, / szerelmes, lázas delfinek / éjszakákban és tengerekben." Beethoven, Mozart, Chopin vagy épp Armstrong mellett a legtöbbet szereplő zeneszerző a kötetben, nem véletlenül, Bartók Béla. Búcsúzóul — s avval a bevallott hátsó gondolattal is, hogy ezzel is igyekszünk felhívni az érdeklődő és versszerető olvasók figyelmét a könyvre — Ferenczes István tragikusra hangszerelt Bartók-verséből idéznénk: ,,csak az országútra / csak járdaküszöbre / évelő sarakba / árokparton várunk / lúdbőr peronokon / inga vonatokra / szájról szájra járó / üvegből pohárból / iszik a mi szájunk / égszíntelen eget / zavaros tejutat / agylúgozó fröccsöt / mindennapi ködöt… / kipp kopp kipp / kopp csöpp kopp / klórozott csapvizek / érkeznek hörögve / a tiszta forrásból…" A célzások a szarvasokká változott fiúkra, megemelik a verset.

*123 vers a zenéről. Összeállította Molnár Judit. Matei László grafikáival. Kriterion, 2009