Barót főterének közvetlen közelében, a leglátogatottabb üzletek szomszédságában áll egy kis műhely. Különösképpen nem hívja fel magára a figyelmet, kirakata nem hivalkodó, fény és hang sem szűrődik ki az utcára, mégis egyedinek mondható: a Szász család negyedik nemzetségének tagja, az 58 esztendős István készíti ott bádogból a gazdaságban és a ház körül szükséges tárgyakat.
Kényszerváltás
Bár az elmúlt esztendőkben visszaesett a megrendelők száma, Szász István elégedett, örvend, hogy ebben a ,,műanyag világban" még mindig akad, aki igényt tart a munkájára. A mester olyan családba született, amely már az 1800-as évek utolsó éveiben is bádogossággal foglalkozott, így akár azt is mondhatni, vérében a szakma. Gépek közt nőtt fel, már gyermekfejjel látta, miként alakul, formálódik hasznos tárggyá az egyszerű lemez a hozzáértő kezeknek, hajlítógépnek, élhajtónak és peremezőnek köszönhetően. Amikor szakiskolába került, már nem tudtak túl sok újdonságot mutatni neki a szakmában. Barótra 1974-ben került vissza, a kisipari szövetkezetnél helyezkedett el, és váltásra 1992-ig nem is gondolt.
A szövetkezetből való kilépést némileg a kényszer szülte. Egyre inkább érezhető volt, hogy az addig megszokott világ változás előtt áll, a munkahely és a jövedelem csak úgy megtartható, ha saját vállalkozásba kezd. A magánosodás nem okozott különösebb gondot, részlegvezetőként annak idején a papírmunkával is meg kellett birkóznia, az ügyfelek pedig — ismerve munkája minőségét — kitartottak mellette.
Versenyben a művilággal
Hogy miért van még mindig szükség a szupermarketek korában időigényesen, régi szerszámokkal dolgozó bádogosra? Szász István szerint azért, mert a falusi emberben még él az igény, hogy ne csak ideig-óráig tartó, hanem több esztendeig használható szerszámokkal dolgozzék. Hiába lehet műanyagból készült öntözőt, tölcsért vagy éppen fejőedényt is kapni, a gazdának olyan kell, amit megszokott, amiről biztosan tudja, hogy nem változtatja meg a tej és a víz megszokott ízét. Na meg az sem mellékes, hogy a mester a helyiek vásárlóerejéhez igazítja az árakat. Így történhet meg, hogy a többórányi munkával elkészített kicsi fazék és tölcsér mindössze 20—20 lejbe, a nagy, 25 literes fazék és öntöző 35—35 lejbe, a templom tetejére kerülő kereszt pedig 50 lejbe kerül. Napi két-három megrendelőből meggazdagodni nem lehet, de a tisztes megélhetéshez elég, Szász István pedig ennél többet nem is akar. ,,Régebb akár nyolc-kilenc megrendelő jött, piacos napkor, szerdán pedig annyian, hogy még az ajtón sem lehetett bejönni. Ma leginkább csatornát rendelnek, de nem ritka, hogy az egyházak keresnek meg a templomtornyok újrafedéséért. Az érdeklődés visszaesett, de nem csüggedek, amíg az én munkám hasznát és szépségét látom, ha kimegyek az utcára, és feltekintek egy-egy házra. Csak azt sajnálom, hogy egyre több az olyan ember, aki megelégszik a minőségileg gyengébb, silányabb holmival. Már a műanyagból készült csatorna sem ritkaság!" — mondja Szász István.
A családban lenne utánpótlás, de a fiát nem igazán vonzza a szakma, nem kizárt tehát, hogy megszakad a négy nemzedékre visszatekintő hagyomány. Szász István azért reménykedik, és nyitva hagy egy kis ajtót: gyermeke talán mégis meggondolja magát, talán mégis nyomába lép. Bízik abban is, hogy a műanyag nem veszi át teljesen a bádogosok piacát, s készül még lemezből szépen fénylő, sokáig tartó hasznos szerszám.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
