Késő télen költöztem ebbe a kis lakásba, ahol bevárnám a következőket, ami még hátravan. S abban a kevés időben, ami még hátra, nagy dolgot nem tervezek. Annál inkább figyelem, mit tervez s mit állít maga elé ez a kis maradék magyar nép itt, a Kárpát-medencében s annak is a legkeletibb részén.
Úgy február vége lehetett, amikor egyszer csak arra jövök haza, hogy a szobám ablaka előtt álló fán ott fűrészelget Bedő mérnök egy létra tetején.
Kérdem, mi járatban, azt mondja, fölnyírja egy kicsit a lombot, hogy süssön be legalább déltől a nap hozzám is.
Azt is mondja a székely, hogy rossz szomszédság — török átok. Na már most, a nyugalmazott mérnököt, aki tudtomon kívül napvilágot enged a szobámba, azt minek nevezzem?
Azt is mondta, jön a tavasz, aztán a lombok. Az árnyék.
Folyik most országszerte a tavaszi nagytakarítás. Hadd tegyem hozzá, milyen tiszteletre méltó módon végzik ezt Sepsiszentgyörgyön is. De erről a tavaszi nagytakarításról nekem ama másik, a húsz évvel ezelőtti jut eszembe, vajúdó demokráciánk elvetélt rendszerváltása, s annak legfőbb oka, hogy elmaradt ama nagytakarítás. Csak ámul az ember, s azt is hallja, hogy — Isten a szólónak bűnül föl ne rója — jobb volt Ceauşescu idején, mert volt munkahely... Ott, a varrodában hallottam, nem akartam földbe gyökerezni ott, helyben, éppen elég gyökerünk van szülőföldünkön. De azért mégis... gondoltam.
Hordják a lemetszett, fölösleges, az új hajtásokat károsító ágat-bogot, hordják a kelletlen szemetet, hadd legyen a kicsiknek tiszta minden tenyérnyi terület, ahol eljátszogathatnak.
Nagyüzemi szintű nagytakarítás.
Na de mi lesz az emberszeméttel? Nekem az jut eszembe, hogy a rendszerváltoztatás nem a nyírással, az eltakarítással kezdődött, hanem azzal, hogy fölburjánzott a magánérdek, a magánvagyon, és — mit ad Isten! — ugyanazok vagy azokhoz közel állók markában, bankjában, akik azelőtt is uralkodtak!
Jobb helyeken azonnali ítélettel vetnék börtönbe azokat, akik valóságosan leborotválják az erdős oldalakat, kivágják tarolva — nem nagy a szó — a nemzeti vagyont, mert ma, éppen most, éppen nekik kell az utolsó garas is. Utánuk az özönvíz! És így is van, és így is lesz szó szerint, mert a víz csakugyan elviszi a fél országot évente, mert nincs erdő, nincs terelő s tároló. És túl sokan tárolják a maguk vagyonát mindenki kárára.
Folyik a tavaszi nagytakarítás, tömbházban lakom, földszinten, egész áldott nap, este is pallják, verik a szőnyegeket, tisztaság kell, rend. Így van. Ahhoz, hogy rend legyen, előbb rendetlenség következik.
Nálunk is, másutt is megvolt a nagy rendetlenség a rendszeralakításkor, s lett utána még nagyobb rendetlenség. Annyit idézik — és sokszor érdemtelenül — Wass Albertet; igaz a román szólás, hogy a kő marad. Így van. De itt kő kövön nem marad, míg nem lesz egy igazi demokratikus, mondhatni: tisztességes nagytakarítás tavasszal vagy ősszel.