Két helyettes
A választások után felállítandó kabinetben két miniszterelnök-helyettese lehet Orbán Viktornak. Varga Mihály volt pénzügyminiszter a napi operatív feladatokat látná el az új kormányban, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke vélhetően a nemzetpolitikáért felelne.
Bezárt az utolsó is
Oroszország leállította utolsó fegyvergyártásra alkalmas plutóniumot termelő atomreaktorát a szibériai Zseleznogorszkban, a Dmitrij Medvegyev orosz elnök által a héten Washingtonban tartott nukleáris biztonsági csúcson tett felajánlásnak megfelelően.
Megbénult a légi közlekedés

Hat kilométer magas hamufelhő keletkezett
Teljesen leállt a légi forgalom tegnap délután Nagy-Britanniában, mivel egy izlandi tűzhányó kitörése miatt vulkáni hamu sodródott az ország fölé, veszélyeztetve a repülőgépek biztonságos működését. A zárlat több százezer utast érint. Párizsban töröltek minden, északi irányba induló repülőjáratot. Belgium és Hollandia is teljesen lezárta légterét, Svédországban repülési tilalmat rendeltek el az ország több északi körzetében. A frankfurti nemzetközi repülőtéren kora délutánig több mint száz járatot töröltek.
Hatszáz halott
Hatszáz fölé emelkedett az északnyugat-kínai Csinghaj tartományban történt, a Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű szerdai földrengés halálos áldozatainak száma, 313 embert eltűntként tartanak nyilván, 9110 a sérültek száma, közülük 970-nek súlyos az állapota. 15 000 ház vált a földdel egyenlővé, százezer ember evakuálásáról kell gondoskodni. Közben túlélők százait sikerült kimenteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.