A Danone megváltoztatja Activia és Actimel márkájú joghurtjai reklámját, miután sikertelenül próbálta elismertetni, hogy fogyasztásuk egészségügyi előnyökkel jár. Így ezek nem szerepelnek a továbbiakban a hirdetésekben.
A joghurtok értékesítésében világelső francia vállalat minapi bejelentése szerint visszavonták az európai élelmiszer-biztonsági hatósághoz (EFSA) beterjesztett kérelmet, hogy a testület igazolja a prémiummárkák egészséget támogató hatásáról szóló állításait. A vállalat úgy véli, hogy az egészséggel és táplálkozással kapcsolatos információkra vonatkozó európai szabályozás nem eléggé világos és átlátható.
A bifido-baktériumokat is tartalmazó Activia terméket korábban úgy reklámozták, hogy megkönnyíti az emésztőrendszer működését, az Actimel joghurtitalról pedig azt hirdették, hogy támogatja a szervezet betegségek elleni védekezőképességét. Az EFSA eddig nem igazolta egyik állítást sem, a cégcsoport Franciaországban már módosította hirdetéseit. A hatóság idén februárban már kétséget támasztott a Danone közlésével szemben, amely szerint a kisbabáknak szánt termékeiben lévő, immunofortis néven ismert összetevő erősíti a csecsemők immunrendszerét. A hatóság azzal érvelt, hogy ez az állítás tudományosan nem bizonyított.
Az Actimel és az Activia forgalma tavaly 3,7 milliárd eurót tett ki, ez a tejterméküzletág bevételének 43, a csoport teljes forgalmának 25 százaléka.
,,A Danone úgy döntött, hogy visszavonja beadványait, amelyek az EFSA vizsgálata alatt álltak, miután a hatóság bejelentette, hogy egy újabb találkozót szervez 2010. június 1-jére, ahová minden érintett felet elvár, elsősorban a vállalatokat. A találkozó lehetőséget ad az álláspontok ütköztetésére, míg az EFSA végre tisztázni tudja az elvárásait és az értékelési kritériumait" — közölte a Danone Kft. az anyacég bejelentése után. A cég szerint a döntés tökéletes összhangban áll a Danone egészségre és tápanyag-összetételre vonatkozó európai szabályozással kapcsolatos korábbi állásfoglalásával.
A Danone Kft. szerint az EFSA korábbi iránymutatásai, amelyeket 2009 júniusában hozott nyilvánosságra, arra késztettek több vállalatot is, hogy visszavonják beadványaikat annak érdekében, hogy az új intézkedéseknek megfelelően kerüljenek újra beadásra. A Danone Kft. azt állítja, hogy teljesen biztos az Actimel és az Activia tudományos hátterében, mindkettő mögött többéves kutatások állnak, és a legalaposabban tanulmányozott probiotikus termékek közé tartoznak.
(az origo.hu nyomán)