Egyszer aggódva állít meg az utcán: baj van, széthull a világ, gyere mesélj, mondj verset, én muzsikálok, hogy jöjjenek össze az emberek. Ebben — ott a járda szélén — megegyeztünk. Pár nap múlva meghalt.

Repültek az évek. Három évvel ezelőtt váratlanul meghívót kapok Magyarország egyik legrangosabb zenei ünnepére, az Egyházzenei Fesztiválra verset mondani. Aki meghívott, neves filmes és zenei alkotó, László Váradi Gyula. A színházban lábatlankodó egyik ,,kisfiú". Tegnap meghívást kapok a Szent József-plébániatemplomba. A szentmisén megszólal egy klarinét. A klasszikus szerzők műveit mesteri szinten megszólaltató művész szülei emlékének ajánlja játékát. És ,,szolgál" a Nagyboldogasszony-napi szentmisén európai hírű énekesünk, Szilágyi Zsolt és fáradhatatlan kórusvezető, énekes, Rózsa Imre mellett a Regensburgi Egyetem klarinétprofesszora, László József. A színházban lábatlankodó másik ,,kisfiú". Szolgál abban a templomban, ahol az apát halála előtt néhány nappal láttam szentáldozáshoz járulni...

Évtizedekig volt hűséges ,,játszótársunk" fűtetlen, elhanyagolt művelődési házakban. Unokája, a klarinétprofesszor fia államvizsgára készül — koncerttermet tervez. Kettőt.

Hogy legyen, ahol összejönniük az embereknek...