Sepsiszentgyörgyön csúszhatnak a munkálatok

2010. április 20., kedd, Közélet

Gondok adódtak a tömbházak hőszigetelésével: jóllehet Sepsiszentgyörgy önkormányzata jelentős összeget különített el a város költségvetésében a munkálatok rá eső részének fedezésére, a fejlesztési minisztériumnak az igényelt összeg töredéke áll rendelkezésére.

Sepsiszentgyörgyön jelenleg az Ág utcában és a Császár Bálint utcában dolgoznak, de ezek esetében is csak ígéret van a minisztérium részéről, pénz még nincs. Éppen ezért egyelőre újabb helyeken bele sem mernek vágni a hőszigetelésbe, a városvezetés kivár, hiszen lehet, hogy hamar megoldódik a gond, de az is előfordulhat, hogy egész évben nem lesz pénz — magyarázta a Háromszék érdeklődésére Antal Árpád polgármester. Ha a tárcának nem sikerül megoldást találnia, könnyen megeshet, átcsoportosítást kell végrehajtani Sepsiszentgyörgy költségvetésében, hiszen annak nincs sok értelme, hogy felhasználatlanul, lekötve álljon a pénz, és másra se használják fel — fejtette ki lapunk érdeklődésére a városvezető.

A hőszigetelési program országszerte akadozik, múlt hét közepén Elena Udrea fejlesztési miniszter is azt nyilatkozta, hogy ebben az ütemben száz év alatt sem fejezik be a műveletet, ezért alternatív megoldásokon gondolkodnak. Példaként említette, hogy állami garanciát nyújtanának a hitelt igénylő lakótársulásoknak. A megyeszékhelyi polgármester szerint a minisztérium képviselői azt is fontolgatják, hogy hitelt vegyenek fel a program lebonyolítására.

Mint ismeretes, az országos hőszigetelési program egyik ,,főszereplője" a fejlesztési minisztérium: a költségek felét ugyanis az állami költségvetésből fedezik, a helyi tanácsoknak 30 százalékkal kell beszállniuk, a lakók a fennmaradó egyötöd részt fizetik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2010-04-20: Belföld - Farcádi Botond:

Belföldi hírek

Elkezdődött a nyugdíjtörvény vitája
Tegnap kezdődött, ma folytatódik a szenátusban az egységes nyugdíjazási rendszerről szóló törvény vitája. A honatyák tegnap úgy döntöttek, a vitára meghívják Emil Boc kormányfőt is, hogy fejtse ki a kabinet álláspontját.
2010-04-20: Közélet - Farkas Réka:

Gondolkodásra késztető festmények (Szent György-napok)

Gothárd Veronika felfelé ívelő pályáját, a hobbifestőből profivá váló művészt egykori tanára, Ütő Gusztáv méltatta, aki avatott ismerőként szólhatott az immár sokadik tárlat anyagáról.