Amikor az élelmiszeripar, illetve annak szolgáltatásai voltak a csúcson, az abban a műfajban tevékenykedő kiállítók túlsúlyát jegyezhettük, az építőipari konjunktúra idején pedig ennek az ágazatnak a szereplői lepték el a standokat. De milyen trendről árulkodik az idei Szent György Expó?

Bár a szervezők azt állítják, hogy az adott kríziskörülményekhez képest a maximumot hozták ki a rendezvényből, az első benyomás a korábbi évekhez képest érzékelhető szegényesség, szürkeség. Az elsődleges célkitűzés, a hagyományos termékekre és előállítóikra való összpontosítás nyomokban sem valósult meg. A sikertelenség pedig azért követel külön említést, mert egyértelműen jelzi: gazdasági önfenntartó képességünk növelése egyelőre alig haladja meg a szólamok szintjét.

,,Hagyományos" vállalkozóink piackutatási késztetése és képességei természetesen rengeteg kívánnivalót hagynak maguk után — és a finanszírozásbeli kérdések csak jóval ezután következnek. Erdőink, javaink mellé ugyanis senki sem szolgáltatta vissza a tudást, amellyel nagyapáink még rendelkeztek, de az elmúlt bő fél század nehezen előkereshető helyre rejtett el. Felkutatásra vár a kezdeményező, a holnap reggelre figyelő rövidlátáson túlmenő vállalkozói mentalitás is. Ehhez azonban korántsem elegendő egy rutinmegoldásokat alkalmazó kiállításszervezés, amely alig lépi túl a rendezvényre való felhívás és az árak közlésének kereteit. Ennyi nagyon kevés a vállalkozói kultúrát még csak kóstolgató, az önfelmutatás, a befektetést is igénylő piackutatás fontosságát még csak kapiskáló kistermelő megmozdításához. Nem jöttek, tárja szét kezét a szervező, és közben a kihozható maximumról beszél. No meg arról, hogy a szentgyörgyi expó azon ritkák egyike, mely ilyen ,,vérzivataros" időkben is képes volt talpon maradni.

Sokan talán azt tartják, hogy farizeus dolog közvetlen nyereséggel nem kecsegtető dolgokat számon kérni egy profitorientált vállalkozáson. A nyereség azonban illékony, s már középtávon sem az a megoldás képes fenntartani, amely kínai gyártmányú fehérneműkkel takarja el a foghíjakat, amelyek az erdélyi hagyományos termékek előállítóinak specifikus tudáshiányából, kishitűségből és magárahagyatottságból származnak.