A városháza elől indult a menet a Kelemen Antal irányította rétyi Kováts András Fúvós Egyesület zenekarának vezetésével. Voltak székely ruhás gyerekek, ősmagyar fiatalok, lenge öltözetű latin táncosok, no meg különböző kosztümösök. Le a Szent György térig, aztán a Gróf Mikó Imre utcán vissza, a vásár sétányát végigjárva a lovas szobor előtti főszínpadhoz vonult a társaság. Itt Antal Árpád András polgármester hivatalosan megnyitotta a vásárt, köszöntötte a helybelieket és vendégeket, hangsúlyozva, a sepsiszentgyörgyiek büszkék lehetnek városukra. S ez így is van, távolról érkezettek dicsérték a civilizált körülményeket, a rendezett, virágdíszes várost, parkot. S az Isten is velünk, a korábbi esős napok után tegnapra gyönyörű idő kerekedett, amolyan vásárba csalogató.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.