Papíron több a diák, mint a valóságban

2007. június 6., szerda, Közélet

Hogy megmentsék a kis létszámú osztályokat, egyes igazgatók olyan diákok nevét is beírják a statisztikába, akik nem járnak iskolába — tájékoztatott Keresztély Irma főtanfelügyelő. A csalásra legutóbb a hetedik osztályosok egységes félévi dolgozata kapcsán figyeltek fel, amikor a naplókban szereplők közül sokan hiányoztak a kötelező megmérettetésről.

Májusban, amikor az első alkalommal tartott egységes félévi felmérő eredményeit összesítették, már feltűnt, hogy túl sok a hiányzó, kevésbé volt hihető, hogy a hetedik osztályosok tíz százaléka betegség vagy egyéb ok miatt a kitűzött napokon nem jelent meg az iskolában. A szeptemberben beírt 2280 diákból csupán 2050-en írták meg a kötelező dolgozatokat, románból 1001-en megbuktak, magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából közepes volt az eredmény.

Tegnap 238 diáknak kellett volna megjelennie a májusi hiányzók második lehetőségének matematika próbáján, lapzártáig nem tudtuk meg, hányan írták meg a dolgozatot, pénteken magyarból, június 12-én románból lesz dolgozatírás. Augusztusban egy harmadik sorozatot is megtartanak azok számára, akik addig egyik megmérettetésen sem vettek részt.

Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint a statisztikát hamisító, felületes és felelőtlen igazgatók esetében kivizsgálást kezdenek, s ha vétkük beigazolódik, írásbeli megrovást kapnak, de miként beindul az iskolák fejkvóta szerinti finanszírozása, az ilyesmiért pénzbírság is jár.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 793
szavazógép
2007-06-06: Közélet - Váry O. Péter:

Adómentesség a tűzkárosultaknak

A tavaly március 13-án kiégett sepsiszentgyörgyi mamuttömbház D lépcsőházának lakói azzal a kéréssel fordultak az önkormányzathoz, az épület teljes helyreállításáig törölné el a városvezetés helyi adójukat.
2007-06-06: Belföld - x:

Hírsaláta

ANTAL ÁRPÁDNAK ESZÉT VETTE A KÉPVISELŐSÉG. A kivagyiság eluralkodik az embereken, azt hiszik, ha funkciót adott az Isten, olyan jogokat is nyújtott számukra, melyek az átlagemberek fölé emelik. Így járt jeles ifjú képviselőnk, Antal Árpád is hét végén Kolozs megyében, amikor sebességtúllépés miatt (településen 137 kilométerrel hajtott) megállította a rendőrség, s elvette jogosítványát. Antal honatyai igazolványaival, diplomata útlevelével próbálta jobb belátásra bírni őket, s mikor nem ment, azt fejtegette, nem tudják rábizonyítani, hogy ő, és nem a nagymamája vezette a német rendszámú autót, no meg, hogy még találkozhatnak az életben. Tél-túl Antal jogosítvány nélkül maradt, de nem biztos, hogy felfogta: a törvény előtt mindenki egyenlő. (Evenimentul zilei)