Hírsaláta

2007. június 6., szerda, Belföld

ANTAL ÁRPÁDNAK ESZÉT VETTE A KÉPVISELŐSÉG. A kivagyiság eluralkodik az embereken, azt hiszik, ha funkciót adott az Isten, olyan jogokat is nyújtott számukra, melyek az átlagemberek fölé emelik. Így járt jeles ifjú képviselőnk, Antal Árpád is hét végén Kolozs megyében, amikor sebességtúllépés miatt (településen 137 kilométerrel hajtott) megállította a rendőrség, s elvette jogosítványát. Antal honatyai igazolványaival, diplomata útlevelével próbálta jobb belátásra bírni őket, s mikor nem ment, azt fejtegette, nem tudják rábizonyítani, hogy ő, és nem a nagymamája vezette a német rendszámú autót, no meg, hogy még találkozhatnak az életben. Tél-túl Antal jogosítvány nélkül maradt, de nem biztos, hogy felfogta: a törvény előtt mindenki egyenlő. (Evenimentul zilei)

AMIT LEHETT, ELTÜNTETETT. Adrian Năstase Tamara nagynéni öröksége miatt a bíróság elé kerül, de úgy néz ki, a hét évvel ezelőtti dokumentumok, melyek a pénzmosás vádját alátámasztanák, időközben eltűntek. Előfordulhat, hogy a hiányzó láncszemek miatt semmit sem tudnak majd rábizonyítani. (Evenimentul zilei)

Adrian Năstase Tamara nagynéni öröksége miatt a bíróság elé kerül, de úgy néz ki, a hét évvel ezelőtti dokumentumok, melyek a pénzmosás vádját alátámasztanák, időközben eltűntek. Előfordulhat, hogy a hiányzó láncszemek miatt semmit sem tudnak majd rábizonyítani.
(Evenimentul zilei)

POLITIKAI HŰTLENSÉG NEM BÜNTETENDŐ. A jelenlegi törvényhozók felének két pártkönyvecske is van a zsebében — derül ki a Cotidianul összeállításából. Ez nem azt jelenti, hogy a szám szerint 229 honatya két pártba is beiratkozott, hanem azt, hogy ennyien már a második politikai alakulat színeit képviselik honatyai pályafutásuk alatt. A sokak által kóros hűtlensége miatt megvetett társadalmunkban a politikusok sem képeznek kivételt: a jelenlegi törvényhozók 49 százaléka pártolt át egyik politikai erőtől a másikhoz. A hűtlenséget jelenleg semmilyen törvény nem bünteti, legalábbis a parlament szintjén. Nem esnek e vád alá az RMDSZ-honatyák, esetükben az egész párt váltott politikát, nem az egyének maguk.

A jelenlegi törvényhozók felének két pártkönyvecske is van a zsebében — derül ki a összeállításából. Ez nem azt jelenti, hogy a szám szerint 229 honatya két pártba is beiratkozott, hanem azt, hogy ennyien már a második politikai alakulat színeit képviselik honatyai pályafutásuk alatt. A sokak által kóros hűtlensége miatt megvetett társadalmunkban a politikusok sem képeznek kivételt: a jelenlegi törvényhozók 49 százaléka pártolt át egyik politikai erőtől a másikhoz. A hűtlenséget jelenleg semmilyen törvény nem bünteti, legalábbis a parlament szintjén. Nem esnek e vád alá az RMDSZ-honatyák, esetükben az egész párt váltott politikát, nem az egyének maguk.

MAJD ŐK. Viorel Hrebenciuc, a szocdemek nagy kombinátora azt állítja, nem szavazzák meg a demokraták bizalmatlansági indítványát, hanem maguk nyújtanak egy újabbat be. (Cotidianul)

Viorel Hrebenciuc, a szocdemek nagy kombinátora azt állítja, nem szavazzák meg a demokraták bizalmatlansági indítványát, hanem maguk nyújtanak egy újabbat be. (Cotidianul)

NŐTTEK A BÉREK. Áprilisban a nettó átlagbér 1027 lejre nőtt, 1,4 százalékkal magasabb, mint egy hónappal korábban. (Adevărul)

GAZDASÁGI KILÁTÁSOK. Továbbra is pozitív gazdasági kilátásokat valószínűsítenek a közép- és kelet-európai országok számára az osztrák Erste Bank szakértői. Egy sajtóbeszélgetés alkalmával elhangzott, hogy Magyarország kivételével ― ahol a takarékossági intézkedések növekedés-visszafogó hatása érvényesül ― a térség vizsgált országaiban: Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban, Romániában, Horvátországban a növekedés jóval meghaladja a négy százalékot az idén. (MTI)

Továbbra is pozitív gazdasági kilátásokat valószínűsítenek a közép- és kelet-európai országok számára az osztrák Erste Bank szakértői. Egy sajtóbeszélgetés alkalmával elhangzott, hogy Magyarország kivételével ― ahol a takarékossági intézkedések növekedés-visszafogó hatása érvényesül ― a térség vizsgált országaiban: Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban, Romániában, Horvátországban a növekedés jóval meghaladja a négy százalékot az idén.

Áprilisban a nettó átlagbér 1027 lejre nőtt, 1,4 százalékkal magasabb, mint egy hónappal korábban. (MTI)

DÍSZÜKRE VÁLIK. Nati Meir egykor nagyromániás, majd független képviselő gyanús gazdasági ügyletekkel és örökséggel rendelkező üzletember aláírta a bizalmatlansági indítványt, és egy kalap alatt beiratkozott a Demokrata Pártba. Többen mondják, írják: nem válik a Boc-féle politikai alakulat dicsőségére. (Gândul)

Nati Meir egykor nagyromániás, majd független képviselő gyanús gazdasági ügyletekkel és örökséggel rendelkező üzletember aláírta a bizalmatlansági indítványt, és egy kalap alatt beiratkozott a Demokrata Pártba. Többen mondják, írják: nem válik a Boc-féle politikai alakulat dicsőségére.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2007-06-06: Közélet - Fekete Réka:

Papíron több a diák, mint a valóságban

Hogy megmentsék a kis létszámú osztályokat, egyes igazgatók olyan diákok nevét is beírják a statisztikába, akik nem járnak iskolába — tájékoztatott Keresztély Irma főtanfelügyelő. A csalásra legutóbb a hetedik osztályosok egységes félévi dolgozata kapcsán figyeltek fel, amikor a naplókban szereplők közül sokan hiányoztak a kötelező megmérettetésről.
2007-06-06: Belföld - Páljános Mária:

Belföldi hírek

Markó elhibázottnak tartja
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnapi bukaresti sajtóértekezletén arra hívta fel a figyelmet: a demokraták indítványa már kiindulópontjában téves, ugyanis nem a kormányzat tevékenységére, hanem a május 19-i népszavazás eredményére hagyatkozik, holott ez nem a parlament vagy a kormány leváltásáról szólt, hanem arról, hogy menjen-e vagy maradjon az államelnök. Az RMDSZ nem támogatja a bizalmatlansági indítványt. ,,Képtelenség, hogy kormányon legyünk, és ellene szavazzunk" — fogalmazott Markó, hozzátéve: ha a szervezet más véleményen lenne, akkor kilépne a kormányból, de ez az eset nem áll fenn. Újságírói kérdésre válaszolva a szövetségi elnök azt mondta: a kormánynak megfelelő támogatottsága van a parlamentben, ám ez még nem átlátható. Úgy vélte, a stabil kormányzáshoz átlátható többségre van szükség, amely pontos egyezményeken alapszik. ,,Azt tudjuk, ki nem támogatja a kormányt, de azt is tudnunk kell, ki áll mellettünk" — szögezte le.