Május elsején kimentünk a Kolcza-tag mögötti fenyvesbe, sokat járunk oda a gyermekekkel, barátokkal. Az erdőszélen nemrég szép gömbfából készült asztalokat, szemeteskukákat szerelt fel az önkormányzat, takarítottak is, kellemes napra készültünk.
Hallottuk messziről, hogy valahol dübörög a manele, de azért letelepedtünk megszokott helyünkre, egy idősebb, csendesebb pár közelébe. Négy család voltunk, összesen tíz gyerekkel. Egy idő után átmentünk a manelés román fiatalokhoz, megkértük őket szépen, hogy kicsit halkítsák le a zenét, meg is tették vita nélkül. Egy idő után visszajött egy társuk az erdőből, a fagyűjtésből, és megint felcsavarta a hangerőt. Megint átmentünk megkérni őket, hogy vagy húzzák le, vagy fordítsák a saját gyermekeik felé a hangfalakat, mert ők odébb ültek, a zenét ránk irányították. Erre azt válaszolták, hogy amíg a mi gyermekeink magyarul ordítanak, ne is álmodjunk róla. Csúfolódtak, szóváltás kerekedett, szinte ölre is mentünk — rólam egy nappal azelőtt vágták le a gipszet, bicegtem a mankóval, és jött felém az egyik férfi fejszével —, az idősebb szomszédunk ugrott fel békéltetni (más tanúnk nincs is, mindenki távolabbra húzódott ezek mellől). Illetve abban a társaságban is volt két kisgyermekes anya, akik próbálták visszafogottságra inteni barátaikat, de azok akkor már eleget ittak ahhoz, hogy paprikásak legyenek. Azzal szórakoztak, hogy fekete zacskókba bújva harci jeleneteket adtak elő. És megjött az erősítés is, két nyitott kocsi tele kigyúrt, tetovált fiatalokkal, akik valósággal csúfolódtak velünk, lassan húztak el előttünk, és azok is maximumon bőgették a zenét. Felmerült bennünk, hogy mi is eresszük meg a saját muzsikánkat, de nem akartunk olyanok lenni — és ezt a műszaki felszereltséget amúgy sem tudtuk volna lekörözni a mi kis úti rádiónkkal. Meg hát nem is azért jár az ember az erdőre. A szépen indult napunk mindenesetre tönkrement — pedig hosszú ideje ez volt az első szabad szombatunk —, a hangulatunk elromlott, hazamentünk. Utólag hallottuk, hogy a környezetőrök járőröztek a hét végén a kirándulóhelyeken, és hogy a szemetelésért, zajongásért kiróható bírság 200 és 2000 lej között mozog. Hát ezek alaposan rászolgáltak, mégis megúszták. Jó lenne kiterjeszteni és rendszeresíteni az efféle ellenőrzéseket, hogy mindenki zavartalanul élvezhesse a természet nyújtotta örömöket.
SZABÓ RÓBERT, Sepsiszentgyörgy
