Továbbá szeretnék az olvasóközönség tudomására hozni saját helyzetértékelésüket is az állam iránt felhalmozott, közel hárommilliárd régi lejes tartozás felelősségét illetően. Ezeknek próbálunk most eleget tenni, egyben tágabb elemzés tárgyává is tenni a történteket.
Tarcsi Éva, bár nevét nem említettük, tisztázni szeretné, hogy nem volt „utódja" néhai főkönyvelő kolléganőjének, csupán helyettesítette őt, egyszerű könyvelői minőségben, ennek megfelelő fizetésért. „Sajnálatosnak tartom, hogy a volt vezérigazgató kivonja magát a felelősség alól, igyekszik eltorzítani a valóságot, hogy mentse a saját bőrét..." — nyilatkozta Tarcsi Éva, majd hozzáfűzte: „Én 2009. július 9-én 616-os iktatószámmal beadtam egy jelentést személyesen Şerban úrnak és a vezetőtanácsnak címezve, amelyben kértem három dolog tisztázását. Többek közt a profitadó kifizetését. Én (helyettesként — Gy. S. megj.) nem vehettem részt egyetlen gyűlésen sem. A volt vezérigazgató annyira nem volt témában az állam felé való tartozással, hogy egy ún. 010-es nyomtatványt küldött a pénzügynek, melyben a nyilvántartásból való törlést kérte az adófizetés alól, s ezt egyedül ő írta alá. Ami a cenzort illeti: ő is többször tájékoztatta Şerban urat..."
Ifj. Csikós Tibor műszaki igazgató volt ezekben az időkben. Megkeresésünkre a következőket nyilatkozta: „Nem foglalkoztam pénzdolgokkal, nem én voltam a vezérigazgató helyettese, nem volt aláírási jogom pénzügyi aktákban. Tavaly novemberben kértem aláírási jogot, mivel tudtuk, december 1-jétől a cég kettészakad. Ennek ellenére december végén még nem volt, aki aláírja a pénzügyi aktáinkat a bankok felé, mivel az új vezetőtanácsot csak december 18-án nevezte ki a kovásznai városi tanács. A mai napig az összes cégakta átadatlanul áll, bezárva."
Kovászna népe mindezen csetepatékból csak annyit érzékelt: újabban a vízért/csatornáért egyfelé, a szemételhordásért pedig másfelé, két — egymástól kilométerre fekvő — helyszínen kell fizetnie. Röviden hadd vázoljuk a történtek magyarázatát! Kezdetben minden együvé tartozott, a helyi autóbuszjáratot is beleértve — ez volt a „békebeli" IGO. Csakhogy a rossz utakon tántorgó, lerobbant autóbuszok egyre nagyobb veszteséget okoztak. A helyi buszjárat a többé-kevésbé nyereséges víz- és köztisztasági ágak eltartottjává vált. Pár éve tanácsi döntés született: a helyi közszállítást kiadták magánvállalkozónak. Ekkortájt léptünk be a hőn áhított Európai Unióba. Nosza, rövidesen az is kiderült: a kovásznai vízmű (mely a környék legolcsóbb és viszonylag legjobb csapvizét adja) elavult technológiával dolgozik. Nem kaphat meghosszabbítást a működési szabadalmára. Újabb technológiára a városnak nem lévén lehetősége, mit tehetett: csatlakozott az ún. Regionális Vízszolgáltatóhoz, mely egy EU-s struktúra. Nos, múlt év decemberében történt meg a „Vizesek" megyeszékhelyhez csatolódása, a „Köztisztaságiak" itthon maradása és... a fentebb vázolt balhé.
Bevezető sorainkra visszatérve, ,,az érem túlsó oldalán" hallottakat próbálván összegezni megismételhetjük: pénzügyi bűncselekmény nem történt, ebben mindkét oldal egyetért. De tény: az „utánam a vízözön" mentalitás következményeit most az ifj. Csikós vezette városi köztisztasági vállalatnak kell kinyögnie egy (a régebbi állapotokhoz viszonyított) csupán 30 százalékos produkcióval. Ennyi maradt az IGO-ból!
És ez alkalomból talán időszerű lenne megvizsgálni „az érem harmadik oldalát" is! A kettészakadás idejében történő, jogszerű stratégiai előkészítés — mint pl. leltárak számbavétele, a pénzügyi állapotok auditálása, a felmerült felelősségek tisztázása, osztozkodás a személyzet, irattár és munkaeszközök felett, az új vezetőtanács és igazgató nevesítése, a régi vezérigazgató felmentése stb., stb. — vajon kinek is lett volna a kötelessége? Ha nem egyéb: épp a városvezetésé!
