Az Óriáspince-tető tavaszi-nyári rendezvényei Háromszék központi kilátóhelyéről a tó tükrébe szintén belenéznek. Ha viszont közelebbről is belenézünk ebbe a tükörbe, nem csak szépeket láthatunk.
A tó és a tópart adminisztrálásával ennek megépítése óta súlyos problémák vannak. Ezek felsorolásától most eltekintünk, eddig is írtunk bőven róla.
A tavalyi tógazdacsere sokak számára úgy tűnt, hogy végre rendezi a tó adminisztrálását, halasítását, és szabályozza a horgászat rendjét. Most ugyanezek az egykori panaszosok mondják, hogy a mostani állapotok még az előzőeknél is rosszabbak.
Most a szezonális panasz az, hogy a békés halak — ponty, kárász, keszegfélék stb. — horgászatának tilalma idején ezen a tavon az új tógazdák nem engedik a ragadozó halak — csuka, süllő, sügér — műcsalis horgászatát sem, holott országos szinten ez engedélyezett, az előző néhány évben a besenyői horgászvízen is lehetővé tették a műcsalis halfogást. A másik panaszcsokor az, hogy a tó halállománya erősen megcsappant, telepítés pedig nincs, csak a nagy összegű évi horgászati bérleti díj, amely az év első időszakának ötvenszázalékos kedvezménye után most 800 lej. Ez az összeg a kis nyugdíjas és a kis fizetésű polgár számára megfizethetetlen.
Sejtjük, hogy a megyei vadász- és sporthorgász-egyesület meg az új tóbérlők közötti pereskedés akadályozza a haltelepítést, aminek, mint ez kiderül, ugyancsak a horgászok isszák meg a levét. Azt viszont, hogy miért nem engedélyezik a békés halak horgászatának tilalmi idejében is a ragadozó halakét, mi sem értjük. A gazdasági ráció sem diktálhat ilyent, hisz a hosszú — két hónapos — tilalmi idő alatti bevételkiesés jelentős összegre rúg. Ennél komolyabb erkölcsi kárt okoz viszont a folyamatos tóparti zsörtölődés és horgászelégedetlenség.
Jó lenne viszont a törvényszéki pereskedéseknek egyszer már a végére jutni, hisz az érdekeltek azt remélték, ha a tónak egy gazdája — bérlője — lesz, akkor minden jóra fordul. Hát egyelőre nem fordult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.