Emil Boc jelenlegi polgármesterhez intézett nyílt levelében a szekuritáté besúgójának nevezte a püspököt, aki szerinte a Székely Hadosztály hadnagyaként sok románellenes terrorcselekmény értelmi szerzője volt. A magyarországi Karcagon megöntött Márton Áron-szobor jelenleg egy Budapest melletti szoborkertben vár sorsára. Az egész alakos szobor a Szent Mihály-templom kertjében, az öntöttvas kerítés mögött, öt-hat méterrel a fenyőfák előtt kapna helyet. Márton Áront ebben a templomban szentelték püspökké 1939-ben, itt hangzott el emlékezetes szentbeszéde 1944. május 18-án, amikor a zsidók és keresztények deportálása ellen emelt szót, és másnap írásban is benyújtotta tiltakozását a Kolozs Megyei Főispáni Hivatalnál és a Kolozsvári Rendőrkapitányságon. 1949-ben börtönbe zárták, ahonnan 1955-ben, hat év múlva szabadult, majd tizenegy évre házi őrizetbe került. Márton Áron 1980-ban, 84 éves korában hunyt el. (Erdély Ma)
LESZ DIÁKHITEL. Adomniţei oktatási miniszter bejelentette, hogy egy olyan új intézményt akar létrehozni, amely kifejezetten az egyetemisták számára nyújtana kedvezményes hitelt tanulmányaik folytatásához. A felvett hitelt az egyetem befejezése és egy munkahely találása után kellene majd törleszteni. A miniszter javaslatát a diákok és tanárok szakszervezeteinek képviselői is elfogadták, így az hamarosan meg is alakulhat. A diákhitel összegét nemcsak a tandíjakra, hanem a megélhetés költségeire is lehet majd fordítani. A cél az, hogy segítsék azoknak a szegény diákoknak a tanulását, akik anyagi helyzetük miatt nem is jelentkeznek egyetemre, vagy akik nem kapnának ösztöndíjat egyébként. (Cotidianul)
A PESTISES SERTÉSEKET LELÖVIK, UGYE? Ötvenezer sertést lőttek le és égettek el a Smithfield Foods húsfeldolgozó romániai sertéstelepein ― jelentette a Mediafax hírügynökség. A Smithfield becslése szerint a pestisfertőzés négy-ötmillió dollárral csökkenti a vállalat adózatlan nyereségét. Az Egyesült Államok vezető húsipari vállalata harminchárom sertéstenyészettel rendelkezik Temes, Arad és Bihar megyében. A Smithfield Food Románia nyugati régiójának egyik legnagyobb sertéshús-feldolgozója. Csak a Temes megyei befektetései elérik a 800 millió eurót. A cég 2004-től van jelen a román piacon, amikor megvette Románia egykori legnagyobb sertéshúsipari vállalatát, a temesvári Comtimet.