Az egyesület elsődleges célja az egész megyét átfogó, egységes turisztikai fejlesztési program kidolgozása és megvalósítása, ebbe beletartozik a turisztikai központok kiépítésétől az idegenforgalom különféle típusai — kulturális, gyógykezelési, agroturizmus — kialakításán át a szolgáltatások színvonalának emeléséig minden, beleértve egy adatbázis létesítését is, mely a megyében a turisztikai mozgást követné. A két alapító helyhatóság egyenként 400 lejjel járult hozzá az egyesület alaptőkéjéhez, ehhez jön még az ezerlejes beiratkozási díj, melyet a későbbiekben társuló önkormányzatoknak is be kell fizetniük. Az éves tagsági díjat az önkormányzatok közigazgatási területén nyilvántartott lakosok számának függvényében állapították meg, a megyei jogú városoknak lakosonként egy lejt, a megyei tanácsnak és a községeknek lakosonként ötven, a városoknak hatvan banit kell fizetniük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.