Iskolatej a termelőtől

2007. szeptember 13., csütörtök, Közélet
Közvetlenül a termelővel, a Dorna céggel kötött szerződést iskolatejre a megyei tanács. Más jelentkező nem is volt, mert a tavalyi szállítót a sorozatos fennakadások miatt kizárták a versenyből, egy másik, brassói cég pedig késve futott be a tárgyalásra. Ez meg is fellebbezte az eredményt, de Bukarestben is elmarasztalták, így a szerződés megköttetett, és a héten megkezdődött a tej kihordása — közölte Baka Mátyás, a megyei tanács alelnöke.

Az iskolatejjel évek óta gondok vannak Háromszéken, az egyedüli sepsiszentgyörgyi vállalkozó, az Agropan Star ugyanis szerette volna részben saját termékeivel kiváltani a mástól beszerzett, szigorú előírások szerint csomagolt konzervtejet, a sajtkockái minőségére azonban több panasz volt, ezért tavaly már nem fogadták el a vegyes szolgáltatást. A cég azonban — arra hivatkozva, hogy nem kap több tejet a Dornától — beszüntette a kihordást, amiből per lett, és a gyerekek hónapokig nem kapták meg az állami tízórait. Végül a tanácsnak sikerült közvetlenül a Dornával szerződést kötnie, és a tanév végéig az elmaradt mennyiséget is kiosztania — ez pedig biztató kilátás a jövőre is. A szintén ingyenes iskolakiflire kiírt versenytárgyalást a baróti ErPék nyerte meg, de Baka szerint csak Erdővidéket és Sepsiszéket látja majd el, a három másik körzetet — Kézdivásárhely, Kovászna és Bodzaforduló vidékét — helybeli vállalkozóknak engedi át (erre törvényes módja van). Egy régebbi kormányhatározat szerint a tej és kifli mellé mézet is társítanak majd, de erről egyelőre nincs szó. Megyénkben mintegy 16 000 óvodásnak és kisiskolásnak jár a napi pohár tej és kifli.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2007-09-13: Közélet - Iochom István:

Ingatlant szerzett a város (Tanácsülés Kézdivásárhelyen)

A keddi önkormányzati ülés kezdetén a városatyák dr. Bíró Géza javaslatára három hónapos időszakra Apró Andrást választották meg ülésvezető elnöknek. A tanácsülés Slezinger Lászlónak, a közüzemek igazgatójának havi beszámolójával kezdődött, majd a kérdések és interpellációk következtek.
2007-09-13: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Ilyen a vendéglátás

Közétkeztetési egységekben és szálláshelyeken végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint a háromszéki vendéglátás mikéntje is oka lehet annak, hogy a megye még adottságaihoz mérten sem könyvelhet el jelentős turisztikai bevételeket.