A lap értesülése szerint a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) tartozó oktatási miniszter, Ján Mikolaj olyan új szabályzók előkészítésén dolgozik, amelyek nyomán a magyar egyetemet olyan szakiskolává fokozhatják le, hogy az a jövőben se magiszteri, se doktori tudományos fokozatokat ne ítélhessen oda hallgatóinak. Mint a lap írta, hasonló sorsra juthat a rózsahegyi (Ruzomberok) Katolikus Egyetem is, mert a minisztérium a humán irányzatú oktatással szemben a műszaki irányt részesítené előnyben. A tárca az oktatási törvényt úgy készül módosítani, hogy a Szlovákiában működő felsőfokú oktatási intézményeket három csoportba rangsorolja, s a legkevesebb állami támogatásra jogosultak csoportjába tenné a révkomáromi intézményt. Mikolaj egyelőre nem nyilatkozott részletekről, de azt megerősítette, hogy a révkomáromi és a rózsahegyi egyetem a harmadik csoportba tartozó szakiskolává fokozható le.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.