HUNOK BUKARESTBEN. Jelentés a román kultúra elmagyarosításáról címmel közöl cikket az Academia Caţavencu e heti száma. Az alcím szerint a hunok utódai ellenállás nélkül elfoglalták a román kultúra fellegvárát, s ezt a miniszter, Kelemen Hunor magyar tanácsadóinak nagy számával igazolják, no meg azt vetik a tárca vezetőjének szemére, hogy túl sok pénzt fordít az erdélyi magyar műemlékek rehabilitálására.
ELENA UDREA LEHET A MINISZTERELNÖK. Mindenki tisztában van azzal, hogy a megszorító intézkedések következtében megbukhat a Boc-kormány, s azt hallani lépten-nyomon, hogy Traian Băsescu Elena Udreát készíti mind a párt, mind a kormány vezetésének átvételére. Ez tűnik ki abból is, hogy az államfő jelentősebb üzeneteit Elena Udrea közvetíti, benne bízik legjobban Băsescu, s a pártból is ő az az ember, aki szemben áll a Videnu—Berceanu—Blaga trióval. (Ziare.com)
VÉGVESZÉLYBEN LENNE ROMÁNIA? Az alkotmány 53. cikkelyét hívta segítségül a kormány bér- és nyugdíjcsökkentésre vonatkozó törvénytervezetének megtámogatására, hogy a későbbi perelőknek ne legyen esélyük. Az említett cikkely nemzetbiztonsági és közrendfenntartási okokra hivatkozik, ami egy kalap alatt az állampolgári jogok szűkítését is jelenti. Ugyancsak ilyen okból került be a törvénytervezetbe, hogy a megszorítások ez év december 31-ig tartanak. (Realitatea)
SOKBA KERÜL AZ ÁLTALÁNOS SZTRÁJK. Úgy számolta ki a munkaadók szövetsége, hogy Romániában egy általános sztrájk minden napja tízmillió eurónyi kárt okoz. (România liberă)
NINCS ÍNYÉRE AZ ÁTVILÁGÍTÁS. Hevesen bírálta Ion Iliescu az elmúlt héten elfogadott átvilágítási törvényt, amely megtiltja, a hatályba lépésétől számítva öt éven keresztül kormányzati vagy helyi politikai vezetői tisztséget töltsenek be mindazok, akik 1945 és 1989 között részt vettek a kommunista rendszer irányításában és működtetésében. Szerinte az átvilágítási törvény nem csak anakronisztikus, de antidemokratikus és alkotmányellenes is — írta Iliescu egy hét végi blogbejegyzésben.
MONA MUSCA MEGÚSZTA. Megszüntették a bírósági eljárást Mona Musca volt liberális képviselő ellen, akit azért fogtak perbe, mert hamisan állította azt mandátuma elnyerése előtt, hogy semmi dolga nem volt a kommunista rezsim titkosszolgálatával. Utóbb kiderült, hogy fiatal tanárnőként jelentéseket írt tanítványairól és kollégáiról, ekkor visszavonult a politikai élettől, s a bíróság említett döntése értelmében nyilatkozatáért sem kell felelnie. (România liberă)
LIBERÁLIS ÁLOM. Varujan Vosganian, a liberális párt alelnöke azt nyilatkozta, sajnálja, hogy nem tárgyalnak Băsescu felfüggesztéséről, és leszögezte, ha a parlament megszavazná azt, az elnök már nem találna megértésre egy esetleges népszavazáskor. (Realitatea)