Kivizsgáltatnák Bocot
Benyújtotta a szenátushoz az Emil Boc elleni bűnügyi vizsgálat indításáról szóló kérést Varujan Vosganian liberális szenátor, amiért a kormányfő nem bocsátotta rendelkezésükre azon Demokrata Liberális Pártot szponzoráló cégek listáját, amelyek állami szerződéseket kötöttek.
A felsőház gazdasági bizottsága kérte a 2009-es állami beruházásokról, a 2010-es év első negyedévének beruházásairól szóló nyilvántartásokat, amelyekből ki kellett volna derülnie, milyen munkálatokat sikerült befejezni, melyek vannak folyamatban, milyen új tervek léteznek és milyen költségekkel járnak ezek, mely beruházások lebonyolítását ítélték oda közvetlenül kormányhatározat révén. Kérte továbbá, hogy tájékoztassák azokról a beruházásokról is, amelyekre az említett időszakban hirdették meg a közbeszerzési eljárást az állami hatóságok és a minisztériumok alárendeltségébe tartozó országos ügynökségek.
Nem nagyobb adót, több adózót akarnak
A kormány nem az adók szintjét növeli, hanem az adózók körét bővíti — közölte Adriean Videanu gazdasági miniszter, aki szerint az általános forgalmi adó egy százalékkal történő emelése 0,7 százalékos inflációnövekedést okozna. ,,Ha az áfát 19 százalékról 24 százalékra emeljük, a közalkalmazottak bérének csökkentésével egy időben a vásárlóerő 25 százalékkal csökkent volna. Az áfa növelése inflációnövekedést okozna, a referenciakamat növekedését eredményezné, ez még drágábbá tenné a hiteleket, és így a román gazdaság megfulladt volna" — fejtette ki Videanu. Mint mondta, az adózók körének bővítését tervezik. ,,Nem találom igazságosnak, hogy vannak adómentes ágazatok. Megengedheti magának Románia, hogy a parlagon hagyott mezőgazdasági területekre is állami támogatást biztosítson?" — tette fel a kérdést Videanu.
Kisebb lesz a kismamapénz felső határa
A gyermeknevelési járandóság 15 százalékos csökkentésével kisebb lesz az eddigi 4000 lejes felső határ is, a kismamák legtöbb 3400 lejt kaphatnak majd. Az alsó határ 600 lej marad. A gyermeknevelési szabadság időtartama továbbra is két év.
Mindenkinek nyesik a bérét
A 25 százalékos bércsökkentés a Román Nemzeti Bank, az Országos Tőkepiac-felügyeleti Bizottság, a Magánynyugdíj-Rendszert Felügyelő Bizottság, a Biztosításokat Felügyelő Bizottság alkalmazottjait is érinti. A kormány törvénytervezete szerint a bruttó bérek/zsoldok/járandóságok, a pótlékok, más pénzügyi juttatások 25 százalékkal csökkennek. Ugyanennyivel kisebb lesz, finanszírozás módjától függetlenül, a különböző hatóságok és közintézmények alkalmazottjainak fizetése, ebbe a kategóriába sorolták a külföldön küldetésben levők bérét, a tanügyi személyzet statútumát szabályozó törvény szerint járó juttatásokat, a védelmi, közrendészeti, nemzetbiztonsági intézményekben tevékenykedők különleges juttatásait.