Interjú Bocsárdi Lászlóval, a Tamási Áron Színház igazgatójávalA művészet soha nem állt jó viszonyban a hatalommal

2010. június 5., szombat, Színház az egész világ

― Öt évvel ezelőtt szabályszerűen rákényszerültél, hogy megpályázd az igazgatói tisztséget. Vállalásaidhoz viszonyítva hogy vitted végig ezt az öt évet, és ehhez képest miért elkeserítő, kiábrándító ennek a vizsgának az eredménye?

― A vizsga eredménye egyrészt meglepő, váratlan, másrészt, ha nem lennék ilyen naiv, valószínű, hogy természetszerű kellene legyen számomra.

Egyértelműen egy olyan folyamatnak a következménye, mely hosszú ideje tart vidékünkön. Mielőtt megpályáztam volna az igazgatói állást, az azelőtti hatalommal is folyamatosan konfliktusaim voltak, ezt természetesnek is tartom, hiszen a színháznak mindig is az volt a feladata, hogy az aktuális helyzettel szemben olyan produktumokat hozzon létre, amelyek az ezzel kapcsolatos lelkiállapotok, szellemi összefüggések mentén lényegbevágó kérdéseket fogalmaznak meg. A művészet emiatt sosem állt jó viszonyban a hatalommal. Ez olyan kiindulási pont, amely lehetővé teszi számomra, hogy nyugodtan végezzem a dolgomat, még akkor is, ha folyamatos konfliktus áll fenn, de ez a konfliktus másodlagos kérdés, hozzátartozik a dolog természetéhez. Amikor jelentkeztem a megüresedett igazgatói tisztségre, azért tettem, mert úgy éreztem akkor, hogy a hatalomnak abbeli szándéka, hogy azt a fajta színházi vonalat, azt a fajta eredményt, amit hosszú évek alatt elért a színház Nemes Levente igazgatásával és azóta, meg akarja szüntetni, mert kényelmetlen, mert úgy gondolja, hogy a színháznak csupán a szórakoztatás szempontjait kellene szem előtt tartania, tehát gyakorlatilag én úgy éreztem, hogy a színház alapvető funkcióját szeretnék megszüntetni. És akkor lehetővé vált, hogy egy olyan pályázatot írjak, amelyben pontosan megfogalmazhattam céljaimat: értékeket előnyben részesítő színházat kell teremteni, olyan színházat, amely a maga humoros, derűs, lehetőleg szellemes módján szembenéz a problémákkal, és megpróbál kortárs szintet elérni. Ezzel a pályázattal nyertem, mert szerencsémre a politika nem volt abban a pillanatban még elég agyafúrt, hogy az akkor kialakult helyzetet kezelni tudja, tehát nem tudta megakadályozni a bizottság tárgyilagos döntését. Az akkor elkezdett munkámat az elkövetkező öt év alatt az általam vállalt szempontok szerint végeztem.

― De ím, a politikum most elég agyafúrt volt.

― Úgy tűnik. Ami most bekövetkezett, arra én nem számítottam, mert úgy éreztem, az új városvezetéssel végre jó a viszonyom, meg voltam győződve arról, hogy közös célunk Sepsiszentgyörgy jövőjének építése, és lelkesített a tudat, hogy ehhez nagyon határozottan hozzá tudok járulni, hiszen ha jól megy a színház, és végzi a dolgát, ez egy sor fontos dolgot befolyásol: a diákok kultúrához való közeledését, a képzőművészek oxigénhez jutását, a környezetünkben levő művészi együttesek fejlődését, gazdagodását stb. És nem utolsósorban a színház ― minősége által ― a fiatalok számára az itthon maradás egyik okává válhat. Tehát sok olyan hozadéka van a mi munkánknak, amelyet nem figyelembe venni felelőtlenség. Nem igazából a személyem kikezdése jelenti a fő problémát, hanem a színház mint művészeti intézmény igazi feladatának a megkérdőjelezése.

― Hogyan értékeled azt, hogy aláírásgyűjtés kezdődött tisztségben maradásodért, hogy emiatt hatalmas vita bontakozott ki?

― Hogy ebből egy hatalmas ügy lett, bizonyos szempontból szerencsésnek tartom, mert az emberek tudatosítják magukban, hogy a színház, mint olyan, fontos dolog. Ilyen értelemben ez egy jó pillanat, mert a kultúráról szól. Az, hogy politikai összefüggések is kezdenek hangsúlyt kapni, számomra egyáltalán nem örvendetes, hiszen az öt év alatt folyamatosan erőfeszítéseket tettem arra, hogy semmilyen politikai, pártos színezetet ne tartsak magaménak, és ne vessem alá a színház tevékenységét semmilyen fajta politikai szempontnak. Abban a pillanatban, ahogy valakik felelősséget vállalnak a város minden szinten történő fejlődéséért, akkor ők számomra azt a fórumot jelentik, amelyikkel tárgyalnom kell. A színház nem valamelyik politikai irányzat tulajdona, hanem a város közönségéé. A nagyon problematikus kérdés viszont a közösség megosztása. Én hiszek abban, hogy még egy kis közösségnek is a sokszínűség adja az erejét. A mi esetünkben azonban közösségünk politika mentén történő megosztása nagyon ártalmas, mert összepiszkolja az emberek kultúrához való viszonyát. Egy közösségnek nagyon fontos feladata, hogy kulturális téren is minőséget hozzon létre, mert ezáltal hitelesen hallatni tudja a szavát, önmagát meg tudja fogalmazni, vagyis fennmaradását biztosítani képes.

― Azt nyilatkoztad, a következő színházigazgatói versenyvizsgán nem vennél részt.

― Nincs értelme, hiszen öt év alatt lehetőségem nyílt arra, hogy bebizonyítsam, színházvezetőként mire vagyok képes, mit képviselek, ha ezt nem tartják megfelelőnek, tudomásul veszem, és nem fogom erőltetni. A továbbiakban csak akkor van értelme az én ittlétemnek, ha a város vezetése belátja, jó, ha én vagyok a színház vezetője. Ha csak hirdeti, de nem így gondolja, egyértelmű, hogy a későbbiekben lehetetlenné fogja tenni a színház működését, addig, ameddig úgyis feladom. Nyíltan kell beszélni ezekről a dolgokról, és akkor van esély, hogy a továbbiakban ez a társulat így, ahogy van, végigjárja a megkezdett utat.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-06-05: Színház az egész világ - Mózes László:

Kisvárosi színjáték

Miközben fiatal és tehetséges politikusaink — azt gondolván, hogy kibontakozásuk legfelső határvonala a csillagos ég — lendülettel, autonómiáról gargalizálva értekeznek a székelyföldi önrendelkezésről, kiderül, éppen az autonóm, alkotó személyiséget képtelenek elfogadni és elviselni.
2010-06-05: Színház az egész világ - :

Bocsárdi László az értékelő jelentésről (részletek)

A nyugati világ bajnoka — jelenet az előadásból
Az értékelőbizottság által összeállított jelentés elmarasztalja a színházat, mondván, az intézmény „nem nyit kellő mértékben a helyi közösség felé". Figyelmen kívül hagyja azonban azt a pontos számadatokkal alátámasztott tényt, hogy a Tamási Áron Színház teljes nézettsége igazgatásom négy éve alatt több mint 20,46 százalékkal, 18 951-ről (2005) 22 830-ra (2009) nőtt.