Kormányátalakítást lebegtetnek
Ioan Oltean, a Demokrata Liberális Párt alelnöke tegnapi besztercei sajtótájékoztatóján elmondta: június végén vagy július elején kormányátalakítást eszközölnek. ,,Vannak olyan miniszterek, akik nem bizonyultak eredményesnek" — mondta. Szerinte az átszervezést a megszorító intézkedések után azonnal végrehajtják. Azt nem pontosította, mely minisztereket kellene leváltani, csak annyit jegyzett meg: ő személyesen Mihai Şeitan munkaügyi tárcavezető teljesítményével elégedetlen. ,,Nagyon komolyan mondtam a miniszterelnöknek, hogy a megszorítások alkalmazása után kormányátalakítást kell eszközölni. Azt mondta, megteszi" — közölte a politikus.
Markó: erről nem volt szó
Markó Béla RMDSZ-elnök tegnap azt mondta: nincs tudomása kormányátalakítás tervéről. ,,Eddig nem tárgyaltunk semmit a kormányátalakításról, sem a koalícióban, sem a kormányban" — szögezte le a szövetségi elnök.
Ponta: csapda és ámítás
Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke tegnap azt mondta: a meglebegtetett kormányátalakítás csak ámítás és csapda, mely a függetlenek csoportját célozza. Szerinte a legnagyobb kormánypárt így akarja rávenni az időközben párttá — a Románia Haladásáért Országos Szövetséggé — alakult csoportot, hogy ne szavazzák meg az ellenzék bizalmatlansági indítványát. Az sem véletlen, hogy éppen Mihai Şeitan munkaügyi tárcavezető neve merült fel elsőként: ezzel a tisztséggel szeretnék elcsábítani a függetleneket,a posztot Marian Sârbu volt szociáldemokrata tárcavezetőnek szánnák.
Ne csökkentsék a tanári béreket
Ne alkalmazzák a 25 százalékos bércsökkentést a tanárok esetében — ezt a módosító javaslatot nyújtotta be tegnap a megszorító intézkedéseket tartalmazó egyik törvénytervezethez Cătălin Croitoru, a kormányzó Demokrata Liberális Párt képviselője. A politikus azzal érvel, hogy a tanügyre is érvényes az, ami számos állami vállalatra, ügynökségre, éspedig hogy 2005-től folyamatos átszervezés folyik az ágazatban, ráadásul tavaly és idén 34 000 állást számoltak fel. Szerinte erkölcsi kötelessége lenne a kormánynak, hogy a pedagógusokat megóvja a bércsökkentéstől. Croitoru szerint fizetéscsökkentésre és átszervezésre elsősorban a központi és helyi közigazgatásban lenne szükség, ahol az elmúlt években látványosan megnőtt az alkalmazottak száma.
Több városban tüntettek
Folytatódtak tegnap a tüntetések, az ország több városában szerveztek felvonulást a szakszervezetek, tiltakozva a bejelentett megszorító intézkedések ellen, és a kormány lemondását követelve. Tegnap többek között Focşani-ban, Temesváron, Vaslui-ban vonultak utcára a tiltakozók, Vaslui-ban kisebb incidensek történtek, a tüntetők egy része kis híján betört a prefektúra ajtaján, a csendőröknek azonban sikerült megakadályozniuk a behatolást. Az utcai megmozdulások jövő héten főként Bukarestben folytatódnak: hétfőn, a felelősségvállalás napján a tiltakozók élőláncot alkotnak a parlament körül.