ROBERTA, A TELEFONOSKISASSZONY. Jövő hétig már nem születhet döntés az alkotmánybíróság két üres helyének betöltéséről, mert a kormánypárti képviselők nem akarnak beletörődni abba, hogy az ellenzék, a szociáldemokraták, illetve a liberálisok jelöltje kerüljön a megüresedett két helyre.
A harmadikról nincs vita, azt ugyanis az államfő jelölte. Ion Vida kilencéves mandátuma és elnöki megbízatása lejárt, helyére ideiglenesen Ion Predoiut választották. Ennek dacára igen fontos, hogy a jelenleg hét tagot számláló testület kiegészüljön kilencre. A demokrata liberálisok minden elképzelhetőt megtesznek, hogy ne az ellenzék jelöltjei kerüljenek be a talárosok közé, bojkottálják a szavazást, elhagyják az üléstermet, vagy miként Roberta Anastase házelnök tette, kezében a maroktelefonjával jár embertől emberig, s Emil Boc miniszterelnökre bízza a távmeggyőzést. (Realitatea)
ROMLOTT AZ ORSZÁG BÉKEINDEXE. Románia rontott békeindexén, a tavalyi 11. helyről idén a 45.-re csúszott vissza. A globális békeindex 149 független államra vonatkozik. A toplista összeállításakor 23 minőségi és mennyiségi mutatót vesznek figyelembe, ezek közt egyaránt szerepelnek belföldi és külföldi tényezők ― például a katonasági kiadások, az erőszakos bűncselekmények gyakorisága, a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatok. Nyugat-Európa továbbra is világszerte a legbékésebb térségek egyike: az első húsz helyen szinte kivétel nélkül ezek az országok helyezkednek el, míg Közép- és Kelet-Európa esetében növekedett a politikai instabilitás, és a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatok is romlottak. (Realitatea)
FOLYTATÓDIK A GAZDASÁGI ZSUGORODÁS. Elemzők és üzletemberek többsége arra számít, hogy a romániai gazdaság teljesítménye az idén egy-két százalékkal csökken a tavalyi évhez viszonyítva. A Ziarul financiar felidézi, hogy tavaly év végén az újság által megkérdezett ötven elemző és üzletember kétharmada még derűlátó volt. Úgy becsülték, hogy a GDP akár két százalékkal is bővülhet. Az év első öt hónapja után azonban alaposan megváltozott a hangulat, hiszen most 85 százalékuk jósolja, hogy az idén tovább mélyül a recesszió. Az IMF a kezdeti 1,3 százalékos gazdasági növekedés helyett áprilisban 0,8 százalékra csökkentette a várható GDP-bővülést, míg májusban, a legutóbbi becslés szerint a romániai gazdaság már csak stagnálni fog, de a washingtoni pénzintézet a GDP 0,5 százalékos csökkenésének lehetőségét sem zárja ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.